Nehezen kezdődött, mégis sima lett
Írta: Temesvári Márta   
2008. október 05.

Image- Legalábbis eredményben. A Nyíregyházi Főiskola kemény küzdelemre késztette a MÁV Előre-Kodolányi-CityLine női röplabda csapatát az NB I Liga Liga-csoportjának szombati, nyitófordulójában. – tájékoztatta szerkesztőségünket Pecsuvácz Péter, akitől megtudtuk: az előző szezonban a bajnokság kilencedik helyén záró hazaiak hiába akarták már a mérkőzés elején eldönteni a találkozó sorsát, a vendég nyírségiek folyamatosan tartották a lépést a mávos hölgyekkel.

Pcsuvácz Péter elmondta: az első szettben 11-11-nél és 18-18-nál is egalizáltak a vendégek. A végén mégis, amikor nagyon kellett, beütötték a fontos pontokat az új mezükben szereplő fehérváriak, s 25-21-re hozták az etapot. A második szettben valamivel simábban ment a hazaiak ponttermelése, a Nyíregyháza csak a lépést tudta tartani, de azt is csak öt-nyolc pont különbséggel.

Végül 25-17-re ezt a játszmát is behúzták Antal Anették. A találkozó nagy részében a kezdőcsapatot játszató Fésüs Irénnek a harmadik felvonásban sem kellett különösebben aggódnia az eredmény miatt, 18-ra nyertek a tanítványok, így 3-0-s győzelemmel kezdték az új idényt.

MÁV Előre-Kodolányi-CityLine – Nyíregyházi Főiskola SE 3:0 (21, 17, 18)

A második fordulóban, október 10-én a Veszprémi Egyetemi SC látogat Székesfehérvárra.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."