A Zene, a Tánc és Te!
Írta: Havasi Timea   
2014. augusztus 15.

Image

Hét meghívott külföldi csoport és számos hazai fellépő közreműködésével rendezik meg idén a XIX. Nemzetközi Néptáncfesztivált a Székesfehérvári Királyi Napok keretében. A rendkívüli népszerűségnek örvendő, hagyományos rendezvényre ezúttal Baszkföldről, Észak-Ciprusról, Olaszországból, Moldovából, Montenegróból és Szerbiából jönnek vendégek, valamint érkezik egy Budapesten élő szenegáli csoport is.

 

 

Augusztus 20-24-e között szabadtéri előadásokkal, zenekari bemutatókkal, utcazenével, nemzetközi folkestekkel, gasztronómiai bemutatókkal és gyermekprogramokkal várják a székesfehérváriakat és minden kedves érdeklődőt a Táncházban, a Fő utcán, illetve a Városház téri színpadon. A műsorban helyet kapott többek között a „Fölszállott a páva” tehetségkutató versenyhez kapcsolódó gálaműsor is. - hangzott el a részleteket ismertető sajtótájékoztatón, a Táncházban. 

A szakrális, ünnepi és szórakoztató programokat követően augusztus 20-24-e között a XIX. Nemzetközi Néptáncfesztivállal „kivirágzik” a 2014-es Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata. A Székesfehérvár számára legfontosabb ünnepi időszakot ismét ez a töretlen népszerűségnek örvendő, nézők és „táncos lábú” vendégek ezreit vonzó program teszi teljessé.

 


 

„2013-ban a Fő utca felújítása után, a Szent István Emlékév tiszteletére indítottuk el a Koronázási Ünnepi Játékokat, és annak keretében a Nemzeti Emlékhelyen felállított színpadon a Szertartásjátékot. Az idei évben új programelemekkel gazdagítva ismét készülünk az eseménysorozatra. Mint ahogy a tavalyi évben, idén is záróakkordként kerül megrendezésre immáron 19. alkalommal a Nemzetközi Néptáncfesztivál. Augusztus 20-án, a Városház téren este nyolc órai kezdettel az ünnepélyes megnyitó után láthatja a közönség a nyitógála műsorát. Körülbelül 23 óra magasságában - amennyiben az időjárás is megengedi - a szokásos tűzijátékban is gyönyörködhetünk.  Így a teljes, tíz napon át tartó Székesfehérvári Királyi Napok ünnepi programsorozata, a 2013-ban elindított, a város történelmi múltját megidéző rangos, színvonalas játékokon túl továbbörökítjük a város által az elmúlt hosszú évek alatt megkedvelt Néptáncfesztivált is, melytől 24-én este a záró gálával búcsúzunk.” – hangsúlyozta Brájer Éva alpolgármester. Hozzátette, hogy idén is több ezer székesfehérvári és turista részvételére számít a város. Elmondta továbbá, hogy a Nemzetközi Néptáncfesztivál fontos a városvezetésnek, a városnak, és ez így lesz a következő esztendőkben is.

A programokról és a résztvevőkről Botos József, az Alba Regia Táncegyesület vezetője, Majoros Andor fesztiváligazgató, Majoros Róbert, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője és Ollerinyi Tamás, a fesztivál titkára számoltak be a sajtótájékoztatón.

Elhangzott, hogy a fesztivál előkészítése megtörtént, a Táncház készen áll a vendégek fogadására és a rendezvény sikeres lebonyolítására. A szervezők igyekeznek megfelelni a megváltozott, szigorított rendvédelmi szabályoknak.  Idén is rengeteg önkéntes fiatal dolgozik a Táncház csinosításán, hogy kiszolgálják a fellépőket és a közönséget, így minden adott ahhoz, hogy színvonalas, kitűnő hangulatú fesztivállal zárja a város a Királyi Napokat.

 

 


 

2014-ben Baszkföldről, Észak-Ciprusról, Olaszországból, Moldovából, Montenegróból és Szerbiából jönnek vendégek a fesztiválra, valamint érkezik egy Budapesten élő szenegáli csoport is. A program struktúrája nem változott. Augusztus 20-án 19.00 órakor a hagyományos felvonulással indul a program a Táncháztól, majd a Városház téri színpadon 20.00 órakor kezdődik a nyitó gála, 23.00 órakor pedig a Palotavárosi tavaknál tartják a hagyományos ünnepi tűzijátékot. Augusztus 24-én ugyancsak a felvonulással, majd 20.00 órától a záró gálával ér véget a fesztivál és egyben a Székesfehérvári Királyi Napok teljes rendezvénysorozata. A köztes napokon, augusztus 21-én, 22-én és 23-án 15.00 órakor Királyi Gyermekjátszó kezdődik a Táncházban kézműves foglalkozásokkal és egyéb, a kicsiknek szóló programokkal, 16.45 órától az Országalmánál térzenét adnak a meghívott külföldi vendégek, 18.00 órától a Városház téri színpadon lépnek fel a csoportok, 21.30 órától pedig hagyományosan nemzetközi folkesteknek ad otthon a Táncház.  Újdonság, hogy ezeken a napokon 11.00 órától a Varkocs szobornál kialakított Királyi Játéktéren saját nemzetük játékait tanítják a gyerekeknek a meghívottak.

A külföldi együttesek fellépései mellett a magyar vonatkozású folklórt is várja a székesfehérvári közönség, így a fesztiválnak lesznek hazai résztvevői is. A házigazda Alba Regia Táncegyüttes a nyitó és a záró gálán, illetve a köztes napokon is fellép. Augusztus 21-én műsort ad majd az idén 10 éves Alba Regia Művészeti Iskola, illetve 22-én fellép az albások senior csoportja is. Az összeállításból nem maradhatott ki a „Fölszállot a páva” tehetségkutató versenyhez kapcsolódó programelem sem. 22-én, pénteken ezen ütős és lendületes program keretében lép fel a miskolci Szinvavölgyi Néptáncműhely, Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili, Tintér Gabriella, illetve Szalonna és bandája. 23-án, szombaton 18.00 órától az Angyalföldi Vadrózsák Táncegyüttes is szerepel a Városház téri színpadon. A fesztivál vendége lesz továbbá a FUND Cigány Alapfokú Művészeti Iskola csoportja, a táncházas nemzetközi folkesten pedig várhatóan hatalmas bulit varázsol majd a Romengo zenekar.

A szervezők felkészültek arra is, ha kedvezőtlen lenne az időjárás a néptáncfesztivál idején. Ebben az esetben a Városház tér helyett a Vodafone Sportcentrumban szervezik meg a programokat.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Alba Regia Táncegyesület szeretettel invitálja a fehérváriakat és minden érdeklődőt a XIX. Nemzetközi Néptáncfesztivál programjaira!

További információk olvashatóak a www.kiralyinapok.hu portálon.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."