Ez nem a mi napunk volt...
Írta: Andics Gábor   
2008. október 06.

ImageAz Alba Volán hiába szerezte meg a vezetést a Graz 99ers ellen, a folytatásban nem sikerült megismételni az elmúlt mérkőzéseken nyújtott teljesítményt, így az ellenfél fordítani tudott, és el is vitte a két pontot Székesfehérvárról. - A Graz ellen mindig érdekes és izgalmas találkozókat vívott tavaly a Volán, amelyeken a pontszerzés rendre elérhető közelségben volt. 

A népes közönség abban bízott, hogy sikerül a csapatnak végre felülkerekedni a riválison, és itthon tartani a két pontot. 

Nagy elánnal kezdett mindkét együttes, a játékosok mellőzték a tapogatózást. Igazi gólhelyzet ugyanakkor egyik kapu előtt sem alakult ki, jobbára mezőnyjáték folyt. A színvonal elmaradt a pénteken látottól, úgy tűnt, a Graz nem rendelkezik olyan kaliberű klasszisokkal, mint a Jesenice. Hátul is sebezhetőnek tűntek, a 8. percben saját kapujuk mögött rosszul ütötték át a korongot, Horváth lecsapott rá, majd középre passzolt. Ott Ocskay érkezett, és fel is avatta Grumet-Morrist. (1-0) Igazán jó kezdet, de sajnos a folytatás már nem volt ilyen remek.

Bonni felesleges kiállítását még éppen sikerült kivédekezni, de amint visszaállt a légiós, Iob és Schildorfer leshelyzetet követően (ezt a televíziós felvétel egyértelműen igazolja) egészen a kapunkig jutott védőink díszkíséretében, és Iob ki is egyenlített. (1-1) Megfogta a Volánt a kapott gól, egyre több lett a rossz átadás, a ki nem kényszerített hiba. Nem ment a játék a csapatnak, bár Ocskay büntetését sikerült kihúzni, sőt Martz a hátrányban megugrott, de büntetőgyanúsan elkaszálta Day. Amikor kiegészültek a felek, Pittl akadályozása után ismét mi kerültünk fórba, de ahelyett, hogy visszavettük volna a vezetést, Horváth elveszítette a korongot a támadóharmadban, és lekontráztak minket. Iob ezúttal átadóként jeleskedett, Day pedig gólszerzőként. (1-2) Igazán bosszantó fejlemény volt, emberelőnyben gólt kapni több, mint luxus.

A középső játékrészben továbbra is a küzdelem dominált, igazán nívós játékról nem beszélhettünk. Az Alba Volánnak igencsak akadozott a támadásépítése, rendre rossz megodásokat választottak a játékosok, vagy technikai hibák hiúsították meg az előrejátékot. Fáradtnak tűnt a hazai csapat, nem akart beindulni a gépezet. Pedig többször is emberelőnyben játszhattunk, de legtöbbször még felállni is alig sikerült. Amikor pedig igen, akkor ritkán tudtunk lövéshez jutni, vagy igazi gólhelyzetet kialakítani. Azért Benk is és a ma eddigi talán legjobb teljesítményét nyújtó Yli-Junnila is tesztelte Grumet-Morrist, de a legnagyobb lehetőség Palkovics előtt adódott. Egy kapu mögüli feladás után tisztán lőhetett, de korongja elakadt a kapus lábai között. Hatalmas balszerencse volt! Aztán a harmad végén másfél percig kettős emberhátrányt kellett kivédekezni, de Szuper hathatós segítségével és lelkes mezőnymunkával sikerült elhárítani az adódó veszélyhelyzeteket.

Egy gólos hátrány nem ledolgozhatatlan a jégkorongban, péntek óta pedig tudjuk, hogy még ennél több gólos sem, így bizakodva várta a közönség a záró harmadot. Egyedül a sok kihagyott fór és a dadogó mezőnyjáték adott okot némi aggodalomra. Eleinte mindkét oldalon volt dolga a kapusoknak, Kuiper lövését Szuper védte, míg a másik oldalon a javuló formát mutató Sofron lőtt Grumet-Morrisba. A meccs fordulópontját a 45. perc hozhatta volna, csodás Palkovics-Ocskay összjáték után Csicsó ziccerbe került, de önzetlenül Feketéhez passzolt. A szélsőnek csak az üres kapuba kellett volna pofoznia a játékszert, de elütött a pakk felett. Elképesztő jelenet volt.

Sajnos nem is váratott magára a grazi válasz: három perc múlva Kuiper őrizetlenül maradt térfelünk közepén, meg is kapta Daytől a korongot, és bebombázta Szuper mögé. (1-3) Bár volt még idő, ezúttal nem lehetett érezni a Volánban azt az átütőerőt, amit pénteken. Ennek dacára voltak lehetőségeink a felzárkózásra, de Hegyi tiszta ziccerben a kapu mellé bombázott. Még mindig nem volt semmi veszve, az 54. percben emberelőnybe kerültünk. Ám, ahogy ezen az estén korábban, úgy most sem sikerült gólra váltani a létszámfölényt. A Graz emberhátrányban nagyon agresszíven védekezett, egyből letámadták korongos játékosainkat, ez nem ízlett nekünk. Nem talátuk meg a rést, a jó megoldásokat. Leperegtek a másodpercek, így maradta végeredmény 1-3.

A mai estén az Alba Volán elsősorban fejben tűnt fáradtnak, így a Graz hiába nem látszott jobb csapatnak nálunk, megérdemelten nyerte meg a találkozót, hiszen ki tudta használni a hibáinkat, míg nekünk ez nem sikerült. Keseregni nincs idő, hiszen kedden már Bécsben vár fontos mérkőzés a Volánra.

Mestermérleg, Ted Sator: Sajnos a mai napon meglehetősen tompák voltunk. Hiába volt számos emberelőnyünk, ezeket nem tudtuk kellő hatékonysággal megjátszani: Graz négy emberrel is többet dolgozott, mint mi öten. Azt csinálták emberhátrányban, amire számítottuk, ami ellen fel is készültünk, mégsem sikerült gólt szereznünk fórban. Ami igazán elkeserít, az az, hogy a legutóbbi hat harmadból csak egyetlen egyben játszottunk jól. Ez pedig kevés.

Alba Volán - Graz 99ers 1-3 (1-2, 0-0, 0-1)

Székesfehérvár, 2800 néző, vezette: Altersberger, Podlesnik, Widmann.

Alba Volán: Szuper - Tokaji, Horváth, Fekete, Ocskay, Palkovics, Byström, Bonni, Kovács, Martz, Hegyi, Ondrejcik, Forsyth, Benk, Yli-Junnila, Sofron, Jobb, Nagy, Vaszjunyin, Alanen. Vezetőedző: Ted Sator.

Graz 99ers: Grumet-Morris - Pittl, Jakobsen, Lange, Day, Riddle, Cullen, Kuiper, Schildorfer, Iob, Ulmer, Klimbacher, Mattie, Herzog, Schiechl, Stuart, Brunegger, Winzig, Horsky, Dinhopel, Kraxner. Vezetőedző: Bil Gilligan.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."