KÉSŐ DÉLUTÁN IS HŐLÉGBALLONOK SZÁLLNAK
Írta: Bácskay Gergely   
2014. szeptember 05.

Image

Ebben az évben már huszadik alkalommal rendezik meg a Velencei-tavi Nemzetközi Totalgaz Hőlégballon Karnevált, melynek megnyitóját tegnap kora este tartották Fehérváron. Sajnos az idő miatt nem szállhatott fel ballon a megnyitón, azonban minden bizonnyal pénteken késő délután 17.30 és 18.30 között szállnak majd a város fölött a színes ballonok, hétvégén pedig agárdon lesznek a programok.
 
 
1992 szeptemberében rendeztek először hőlégballon versenyt a Velencei-tónál, illetve Székesfehérvár fölött. A város 2012-ben kapcsolódott be, mint az egyik házigazdája a programsorozatnak. pénteken 6.30-7.30, illetve 17.30-18.30 között Székesfehérvárról terveznek felszállásokat, a pontos indulási helyszíneket a szélirány ismeretében fogják kijelölni indulás előtt.
 
A hőlégballon fesztivált Viza Attila tanácsnok nyitotta meg Pálosfalvi Brúnóval a főszervező Sky Team Hőlégballon Repülő Közhasznú Egylet elnökével, Wagner Péter ballonos szakosztályvezetővel, Bagladi Lajossal a Totalgaz tartályos értékesítési osztályvezetőjével és Vámos Zsolttal az Alba Pláza igazgatójával. Szombaton ugyancsak 6.30-7.30, illetve 17.30-18.30 közötti időkben a ballonok az Agárdi Parkerdő területéről startolnak, egyben ez a nap lesz a karnevál csúcspontja, hiszen egész nap égi és földi szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket, a családokat. Lehet tenni helikopteres sétarepülést a Velencei-tó térségében, a gyerekek pedig egy kötéllel függesztett ballon segítségével kipróbálhatják a földtől való eltávolodást.
 

 
Ezen kívül ejtőernyős ugrásokkal, sárkányrepülők és ultrakönnyű gépek bemutatójával, autó-motorkerékpár kiállítással, szimulátorokkal, honvédségi és rendőrségi bemutatókkal, kirakodóvásárral, gyermekműsorokkal és sörsátorral szórakoztatják a közönséget.
 
A rendezők tervei szerint még „cukorka-eső” is hullik majd az égből. Szeptember 7-én, a karnevál zárónapján 6.30 és 7.30 között lesznek felszállások a Parkerdőből, és 12.00 órakor pedig a verseny eredményhirdetését tartják majd.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."