Több száz milliárdos fejlesztési forrás a tét
Írta: Fejér Megyei Kormányhivatal   
2014. szeptember 09.

Image

Nemzeti Intelligens Szakosodási (S3) Stratégiát készít a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Innovációs Hivatal és a megyei kormányhivatalok közreműködésével. Az S3 stratégia előfeltétele annak, hogy Magyarország az EU Strukturális Alapokból 2014-2020. között kutatás-fejlesztési és innovációs célokra támogatási forrásokhoz jusson.
 
Fejér megyében 2014. szeptember 10-én 9 órai kezdettel rendezi a megyei kormányhivatal az S3 megyei specializációk – workshop című találkozót Székesfehérváron, a Megyeháza Dísztermében. A véleményüket, illetve a stratégiai fejlesztési prioritásokra vonatkozó javaslataikat egy online-kérdőív kitöltésével is megfogalmazhatják az innovációban, kutatás-fejlesztésben érdekelt gazdasági, társadalmi, érdekképviseleti, tudományos szervezetek, illetve valamennyi érintett, érdeklődő.
 
A kérdőív a www.s3magyarorszag.hu honlapon érhető el. Az ott kitöltött kérdőívek tartalmát a Fejér megyei stratégiai prioritások megfogalmazásakor
 
A nemzeti S3 stratégiák tervezését az Európai Unió is kiemelt prioritásként kezeli, ezért nemzetközi szintű workshopok szervezésével segíti a tagországok munkáját. E rendezvénysorozat részeként, hazánkban megyei worskshopok műhelymunkái révén épül fel az országos S3 stratégia.
 
A jövőben tehát erősödni fog a kormányhivatalok közösségszervező szerepe, feladatot kapnak például a kutatás-fejlesztési irányok meghatározásában – hangsúlyozta dr. Simon László kormánymegbízott.
 
A Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője hozzátette: a következő hétéves uniós ciklusban 700 milliárd forintos keret nyílik meg Magyarország számára a kutatásra, fejlesztésre és innovációra. Az összeg lehívásához a magyar kormánynak innovációs stratégiát kell benyújtania Brüsszelnek. A célok közé tartozik a K+F források szerteágazó elosztása, így ennek megszervezésébe a megyei kormányhivatalokat is bevonják.
 
A kijelölt fejlesztési irányok alapján, az állami támogatásokkal együtt, évente, országosan mintegy 150 milliárd forintot hívhat le hazánk az alulról jövő kezdeményezésekre – mondotta dr. Simon László kormánymegbízott.
 
Hozzátette: a készülő dokumentáció tartalmán is múlik, hogy a következő hét évben mire lehet majd pályázni az innováció területén. Fejér megyében 2014. szeptember 10-én 9 órai kezdettel rendezi a megyei kormányhivatal az S3 megyei specializációk – workshop című találkozót Székesfehérváron, a Megyeháza Dísztermében.
 
A rendezvényen a megyében található vállalkozások, cégek, innovatív kkv-k, jelentős kutatási portfólióval rendelkező nagyvállalatok, felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek, államigazgatási, illetve szakmai, érdekképviseleti szervek, civil szervezetek, egyesületek vezetői, képviselői vesznek részt.
 
Nem e fórum az egyetlen módja annak, hogy a megye lakossága és az innovációban, kutatás- fejlesztésben érdekelt gazdasági, társadalmi, érdekképviseleti, tudományos szervezetek részt vegyenek a stratégia formálásában.A véleményüket, illetve a stratégiai fejlesztési prioritásokra vonatkozó javaslataikat egy online-kérdőív kitöltésével is megtehetik. A kérdőív már elérhető a www.s3magyarorszag.hu honlapon. Az ott kitöltött kérdőívek tartalmát a Fejér megyei stratégiai prioritások megfogalmazásakor figyelembe veszik – emelte ki dr. Simon László kormánymegbízott, aki azt kéri: minél többen járuljanak hozzá javaslataikkal a megye érdekeit jól tükröző stratégia kialakításához.
 
A stratégia-készítés korábbi dokumentumai, így a Fejér megyére vonatkozó adatok is a www.s3magyarorszag.hu oldalon olvashatók.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."