Gyurcsány Ferenc, lejárt a lemez!
Írta: Fidesz   
2008. október 08.

ImageHárom és fél év, nyolc program - hogy mi a közös bennük? Semmi sem úgy valósult meg belőlük, ahogyan azt Gyurcsány Ferenc leírta. "Lejárt lemez" készült a programokból... - Mi lehetne Gyurcsány Ferenc kormányzati alkalmatlanságánál jobb bizonyíték, mint amikor arról beszélünk, hogy három és fél év alatt nyolcadik programját terjesztette ország-világ elé? - tette fel a kérdést a Fidesz helyettes szóvivője kedden Budapesten.

Cser-Palkovics András emlékeztetett, a legutóbbi, Megegyezés címet viselő program már megjelenése utáni órákban megbukott. Az érdekképviseletek, a szakmai és civil szervezetek, a gazdasági elemzők mind azt mondták, hogy ez az esszé programnak alkalmatlan, s arra is, hogy az ország - egyébként Gyurcsány Ferenc által előidézett - válságára megoldást adjon.

"Megbukott, ugyanúgy, mint ahogy az előző programok is megbuktak" - tette hozzá a politikus, s mint mondta, sokadszorra derült ki, hogy a miniszterelnök valódi kormányzás helyett pr-eszközökkel próbálja irányítani az országot.

udjuk, hogy mindabból, amit Gyurcsány Ferenc az elmúlt esztendőkben ígért, mindig az ellenkezője valósult meg - utalt Cser-Palkovics egyebek mellett az adócsökkentésre, munkahelyteremtésre, s hozzáfűzte: ezért nem meglepő, hogy az emberek már nem hisznek sem a miniszterelnöknek, sem a Magyar Szocialista Pártnak, amely emiatt vesztette el társadalmi támogatottságát és parlamenti többségét is.

Image
Fotó: Fidesz
 

A Fidelitas a kormánypárti képviselők számára egy cd-n összegyűjtötte az elmúlt évek bukott programjait, amelyet a sajtótájékoztató után az ülésteremben nyújtották át szocialista képviselőtársaiknak.

Cser-Palkovics András elmondta: a nyolc programban többek között az a közös, hogy általában semmi sem úgy valósult meg belőlük, ahogyan azt Gyurcsány Ferenc leírta. Ez azért van, mert nemcsak a programok vagy a módszerek, hanem maga Gyurcsány Ferenc is lejárt lemez - fogalmazott a Fidelitas politikusa.

Emlékeztetőül, a programok a következőek:

- Munka, otthon, biztonság (2005. február)

- Száz lépés (2005. május)

- Szabadság és szolidaritás (2006. május)

- Új egyensúly (2006. június)

- 48 pontos program (2007. szeptember)

- Tisztasági csomag (2007. október)

- Új polgárosodás (2008. február)

- Megegyezés (2008. augusztus)

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."