Az érmek sokat érnek
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 12.

ImageÉremgyűjtő Találkozónak adott otthont tegnap a Barátság Háza. Az immár 23. alkalommal megrendezésre kerülő programon ünnepelte meg a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Fejér Megyei Alba Regia Szervezete fennállásának 40. évfordulóját.

Jól emlékszem azokra az időkre, amikor még négy forint volt egy gombóc fagylalt és egy húszas birtoklása – ebből kifolyólag - hatalmas gazdagságot jelentett. Általános iskolás voltam akkor, s nyár lévén jól tudtam, milyen értéket képviselnek – persze a jeges édességben mérve - a különböző pénzdarabok.

Ezért hát végtelenül szerencsésnek éreztem magamat, amikor nagymamám padlásán kutakodva a régi kincsek között találtam egy „Egymillió milpengő” –feliratú papírpénzt. Aztán persze kiderült, hogy nem vehetek rajta semmit, mert már nincsen forgalomban az a címlet és maga a pengő sem, de valami oknál fogva mégsem akartam kidobni új szerzeményemet. S micsoda szerencse, hogy így döntöttem!

Léteznek ugyanis olyanok, akiknek nagyon sokat jelent egy ilyen kis papírdarab, mivel szenvedélyesen gyűjtik a régi pénzeket, s különös vonzódást éreznek az érmek iránt. Nekik köszönhetően nem tűnnek el az egykor még fizetésre, ma már kiállításra szánt apró tárgyak. Sőt, újabbakat is készíttetnek, hiszen az „érem” fogalma nem egyenlő a „pénz”-zel, hanem sokkal több annál.

A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Fejér Megyei Alba Regia Szervezete az elmúlt években 50 érmet adott ki, s 40. születésnapjára most ezüst és bronz érmeket is veretett. Rajtuk II. Mátyás és Rudolf látható. XXIII. Éremgyűjtő Találkozón egy tárlat is megnyílt a megyei éremgyűjtés múltjáról, amely egy hétig várja a látogatókat a Barátság Házában.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."