Remekeltek röplabdázóink Szegeden!
Írta: Fehervarvolley   
2014. november 12.

Image

Nagyszerű teljesítményt nyújtottak a székesfehérvári röplabdázók a szegedi Markovits Emlékversenyen. Fésűs Irén és Nagy Róbert utánpótlás korú tanítványai egy-egy ezüst- és bronzéremmel is gazdagodtak.
 
 
Megsüvegelendő eredménnyel öregbítették Székesfehérvár hírnevét a Felsővárosi Masita röplabdázói. A  Szegeden rendezett Markovits Emlékversenyen összesen öt fehérvári csapat volt érdekelt.
 
A legjobb eredményt a fiú gyermek, azaz a 13-14 évesek korosztályában érte el az egyesület, mely második helyen végzett.
 
A csapat tagjai: Sziládi Dominik, Arató Kristóf, Szűcs Rajmund, Sebők Árpád, Szőke Zoltán, Damsits László, Takács Milán, Monos Gergő. Edző: Nagy Róbert. Kiemelkedő teljesítményű játékos: Takács Milán.
 
A fiú mini csapatok (11-12 évesek) az 5. és 8. helyen végeztek.
 
A mini korosztályú lányok szintén remekeltek a NUPI Sport XXI program égisze alá tartozó versenyen: a résztvevő negyvenkét együttes közül az első háromba kerültek. Fésűs Irén tanítványai végül a dobogó harmadik fokára állhattak fel.
 
A csapat tagjai: Kovács Evelin, Sötét Panna, Csermely Boglárka, Szemler Barbara, Nagy Anna, Sárközy Dóra. Edző: Fésűs Irén. Kiemelkedő teljesítményű játékos: Sötét Panna.
 
A Felsővárosi Masita lány gyermek csapata 8. lett.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."