Öreghegyen megújult a Bory tér és a Nagyszombati úton egy járdaszakasz
Írta: ÖKK   
2014. november 18.

Image

Megújult a Bory tér, a turistákat a tájékozódásban segítő irányjelző táblákat szereltek fel, és jelentős szakaszon új burkolatot kaptak a járdák is. Az Öreghegyen elvégzett fejlesztésekről számolt be sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester és a városrész képviselője, Östör Annamária.

 

 

„Számos olyan fejlesztést sikerült megvalósítani, ami abba az irányba mutat, hogy ezt a városrészt egy szép, kellemes, biztonságos városrésszé tegyük és az ide látogató turistákat méltón tudjuk fogadni.” – kezdte a most befejezett munkákról a beszámolót Östör Annamária, a 12. számú választókörzet önkormányzati képviselője. A sajtótájékoztató helyszíne, a Bory tér teljesen megújult, ami így már méltó környezetet ad az itt álló két emlékműnek. A térre padok kerültek, az elöregedett növényeket lecserélték, a járdákat úgy alakították ki, hogy megközelíthető legyen Bory Jenő szobra, illetve a nemrég felállított dr. Ágoston Béla-dombormű. A turisták tájékozódását segítve a Bory tér sarkán új térképet állítottak fel, amely feltünteti az Öreghegy nevezetességeit. Ilyen táblákat helyeztek el Öreghegy másik két pontján is: Nagy Benedek Szőlőműves szobornál lévő körforgalomnál, illetve a Bányatónál. 

„A Bányató környékét is rendbe tettük – folytatta Östör Annamária - kerékpártárolók épültek, egy régi szeméttároló betonkockáját fával burkoltunk be, ami így ülőkeként szolgál. A Saára Gyula-programban a Nagyszombati úton - a Ruttkai és a „kis” Pozsonyi út között - jelentős járdaszakaszt újítottunk fel. Jelenleg zajlik a Tapolcsányi utca felújítása, ami a csatornahálózat felújításával kezdődött. Az ott lakóktól most különösen türelmet kérünk, a téli időszakra használhatóan helyreállítjuk ezt az utcaszakaszt, zúzott kővel borítjuk be. A betonozást a szakemberek tél előtt nem ajánlják, de tavasszal végleges aszfaltot kap ez az utca is.   

Az Öreghegyet érintő munkálatok ismertetése után dr. Cser-Palkovics András polgármester azt erősítette meg, hogy a következő évben is folytatódnak a különböző városrészekben a felújítások: „Én a Bory tér felújításának azért örülök különösen, mert méltó módon megmutatja, mit jelent nekünk a Bory-vár. Most készült el, rövidesen bemutatjuk a Székesfehérvár kulturális életéről szóló kutatást, ami egyértelműen bizonyítja, hogy ez a vár az egyik legismertebb és szeretett műemlékünk, amit a fehérváriak a leggyakrabban látogatnak meg. Sok turista is megfordul itt, ezért sem mindegy, hogyan néz ki a vár környezete. Folyamatosan egyeztetve a családdal és a Bory Alapítvánnyal, lehetőségünkhöz mérten mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Bory-várban, illetve a környezetében a fejlesztések megvalósuljanak. Ehhez kapcsolódott most a tér megújítása, amiről azt gondolom, morális kötelezettségünk is volt.”

Az elmúlt évben indult Székesfehérváron a Saára Gyula útfelújítási program, amit az adósságkonszolidáció, illetve a város takarékos gazdálkodása tett lehetővé. Ennek kapcsán tavaly és ebben az évben is valamennyi városrészben már sok út, járda és parkoló felújításáról számoltak be a képviselők: „Van olyan járdaszakasz a városban, aminek felújítása a következő hetekben indul el – számolt be a következő időszak terveiről a polgármester a sajtó munkatársainak -, időjárástól függ, hogy idén elkészül-e, vagy csak tavasszal tudjuk befejezni. Én nagyon köszönöm minden fehérvárinak a türelmét, amivel ehhez a programhoz alkalmazkodva viseli el a nehézségeket, hiszen az út- és járdaépítés porral, zajjal, adott esetben sárral jár, de bízom abban, hogy mindenkit a végeredmény vigasztal. Arra már most ígéretet tudok tenni, hogy ezt a programot 2015-ben folytatjuk. A nagy útfejlesztések mellett lehetőséget biztosítunk az egyéni képviselőknek jövőre is arra, hogy az általuk képviselt városrészekben a kisebb járda-, vagy parkoló-felújításokat meg tudják valósítani - ez körzetenként 15 millió forint plusz támogatást jelent majd.  Emellett folytatjuk a város nagyobb útjainak felújítását is. Az a törekvésünk, hogy minden városrészben érezzék az emberek: az életminőségüket javító fejlesztések megtörténnek.”

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."