Nem óvjuk meg Verpecz szereplését
Írta: FC Fehérvár   
2008. október 10.

ImageNem csak a tegnap esti MK mérkőzésen történtektől visszhangos ma a sajtó. A DVSC-TEVA vezetősége ugyanis bejelentette, megóvja azt a piros lapot, amelyet a hajdúságiak kapusa, Csernyánszki Norbert a gólhelyzetbe került Sitku Illés elhúzásáért kapott a 19. percben. Ugyanakkor ma délelőtt kiderült, hogy a kiállított Csernyánszki helyébe lépő Verpecz István nem védhetett volna, ugyanis ő a DVSC-DEAC játékosaként már szerepelt a Magyar Kupa küzdelmeiben, s emiatt - a szabályok értelmében - nem játszhatott volna az első csapatban.

Mivel azonban a debreceniek első számú kapusa, Vukasin Polekszics hazautazott, hogy a montenegrói válogatottal készüljön, a „Lokinak" nem maradt tartalék kapusa, így magával hozta Fehérvárra Verpeczet. Előzetesen azonban engedélyt kért és kapott az MLSZ-től, hogy a fiatalember adott esetben pályára léphessen. Eset pedig adódott...

Ehhez klubunk annyi kommentet fűzne: a Magyar Kupa versenykiírásáról az MLSZ elnöksége határoz, ezért annak megváltoztatása is a szövetség elnökségének hatásköre. Márpedig a kiírásban változtatás nem történt. Mindezek után az FC Fehérvár vezetősége fontolóra vette, hogy Verpecz szereplése miatt óvást nyújt be az MLSZ-hez, ám végül úgy döntött, nem óvunk. Akkor sem, ha a DVSC nem gondolja meg magát Csernyánszki piros lapja ügyében.

Ezzel együtt reméljük, hogy a szövetség megvizsgálja majd, vajon hogy kaphatott Verpecz mégis engedélyt a játékra?

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."