Fórumot tartottak az Óbudai Egyetem székesfehérvári képzéseiről
Írta: Havasi Timea   
2014. december 04.

Image

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának működéséről, képzéseiről, stratégiai elképzeléseiről tartottak tájékoztatót a székesfehérvári középiskolák igazgatói számára a Városházán. A fórumon részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester, Mészáros Attila alpolgármester és a kar vezetése. Az interaktív program a közép- és felsőfokú oktatást egyaránt érintő, számos fontos kérdést felvető párbeszéddel ért véget.

 

 

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának és az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központjának integrációjával jött létre 2014 júliusában. Ez volt az első, egyben legfontosabb lépés ahhoz, hogy a műszaki képzés Székesfehérváron maradhasson, és az önálló karon folyó műszaki felsőoktatással biztosítsák a feltételeket a Székesfehérváron és a régióban megtelepedett vállalatok foglalkoztatási és fejlesztési igényeinek hosszú távú kielégítéséhez.

A kar vezetői ma délelőtt a Városháza Dísztermében megtartott fórumon tájékoztatták a városi középiskolák igazgatóit az intézmény felépítéséről, a különféle szintű képzéseken működő szakokról, a duális képzés elindításáról, valamint a rövid és hosszútávú feladatokról, elképzelésekről.
"Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának létrejötte meghatározó, stratégiai jelentőségű lépés volt a következő évtizedek vonatkozásában. Székesfehérvár megkapta a lehetőséget, amellyel a városban folyó műszaki felsőoktatást erősítheti, tovább fejlesztheti a jövőben. A komoly partnerekkel folyó munka során, a következő 10-15 évben bebizonyítjuk, hogy erre a felsőoktatásra nemcsak a szlogenek szintjén, hanem valódi tartalmi értelemben is szüksége van a városnak. Mindannyiunk közös felelőssége, hogy ez a folyamat elindulhatott.” – mondta köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hangsúlyozta: a diákok irányába is fontos kommunikálni, hogy nem feltétlenül lesz érdemes elmenni Székesfehérvárról más városok egyetemeire, vagy főiskoláira. Ennek ad majd nyomatékot a közeljövőben az ösztöndíjrendszer és az úgynevezett duális képzés, azaz az egyetemi oktatás és a munkahelyi foglalkoztatás összehangolt, párhuzamos működtetése. A polgármester szintén fontosnak nevezte a gépészmérnöki képzés tervezett elindítását, amelyre hosszú évek óta nagy szüksége van a város iparának. Ezek az első lépések nemcsak Székesfehérvár, hanem az egész ország gazdaságát és iparát is szolgálják hosszú távon. „Rajtunk áll, hogy meggyőzzük a fehérvári és a nem fehérvári szülőket is arról: gyermekeiknek érdemes a városban továbbtanulniuk.”- tette hozzá a polgármester.

A kar működését dr. Györök György dékán, dr. Busics Györgykutatási dékánhelyettes, dr. Seebauer Márta oktatási dékánhelyettes és Pogátsnik Monika dékáni hivatalvezető mutatták be a fórumon. Elhangzott: az Óbudai Egyetem az ország hatodik legnagyobb felsőoktatási intézménye, melynek székesfehérvári műszaki kara több mint 800 hallgatóval és 80 munkatárssal működik. A júliusban bekövetkezett intézményi összeolvadást fontos fejlődési lehetőségnek éli meg a kar vezetése, és felelősséggel tekint székesfehérvári kötődésére, az itt folyó képzés minőségére, a versenyszféra és a foglalkoztatók igényeire. Fontos az intézmény gyakorlatorientáltsága, folyamatos alkalmazkodóképessége és „kisugárzása” a nyilvánosságnak is szervezett tudományos és kulturális programok által.
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, a felsőoktatási szakképzésben mérnökinformatikai szakon, az alapképzésben mérnök informatikus, villamosmérnök, műszaki menedzser, valamint földmérő és földrendező mérnöki szakon folyik az oktatás. Mesterképzésben mechatronikai mérnök és birtokrendező mérnök szakon, míg szakirányú továbbképzésben számítógép-hálózati mérnök, üzleti információmenedzsment mérnök és geoinformatikai mérnök szakokon kínálnak képzést. A gépészmérnök szakot a tervek szerint 2016-ban indítják el.

2015 szeptemberétől a mérnök informatikus, majd 2016-tól a gépészmérnök szakon tervezik a duális képzés elindítását, melynek keretében az elméleti és gyakorlati oktatás szoros összekapcsolódik, párhuzamosan zajlik az alapképzés ideje alatt. A program elméleti része a felsőoktatási intézményben történik, a gyakorlati képzést pedig az ipari cégek vállalják, ami egyben munkahelyet és jogszabályban meghatározott bérezést is jelenthet a hallgatók számára. Emellett a fiatalok részesülnek az egyetem meghatározott tanulmányi és szociális ösztöndíjaiban is.  

A fórumon elhangzott továbbá, hogy 2014-ben 13.374-en adták be jelentkezésüket az Óbudai Egyetemre, 3.600-an nyertek felvételt, köztük 251-en tanulnak tovább Székesfehérváron. A családias légkörű Alba Regia Műszaki Kar nyitott a tehetséggondozásra, a hallgatók egyéni igényeire, és fontos stratégiai partnerként, az utánpótlás bázisaként tekint a város középiskoláira. A fórum számos fontos kérdést felvető, a közép- és felsőfokú oktatást egyaránt érintő párbeszéddel ért véget.


Az Alba Regia Műszaki Karról további információk olvashatóak a
www.uni-obuda.hu/alba-regia portálon.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."