Lucázás, Meseház, Zsákba-cserép
Írta: ÖKK   
2014. december 12.

Image

Advent harmadik hétvégéjén a Luca-napi szokások kerülnek középpontba. Gazdag programokkal készülnek a Hetedhét Játékmúzeumban, ahol mesejáték, Mackóműhely is várja egész nap az érdeklődőket. A zenekedvelők számos komoly- és könnyűzenei koncert közül választhatnak szombaton és vasárnap egyaránt.

 

Az óvodások és iskolások ünnepi műsorával folytatódik a Székesfehérvári Advent programsorozata pénteken. December 11-én 10.00 órakor a Szivárvány Óvoda Pillangó csoportjának „Fenyőünnep" című előadásával kezdődik az Adventi színpad műsora.  Majd a Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodájának 1. számú nagycsoportja mutatja be a "Csilingel a szép karácsony!" összeállítását. A lucázás néphagyományát a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola 4. a és 8. c osztályosai elevenítik fel, majd ezt folytatják 13.00 órától a Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola 2. a, 2. b és 2. c osztályos tanulói, kiegészítve a betlehemezéssel és a regöléssel. A műsorsorozatot a Hétvezér Általános Iskola Énekkara zárja "Jégvarázs" című műsorával.

A délutáni forgatagból érdemes lesz kilépni egy jó órára, hiszen 17.30 órakor kezdődik a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar adventi koncertje a Városháza Dísztermében. 18.00 órakor nyílik a Kisfaludi Művészkör Adventi kiállítása a Kisfaludi Közösségi Házban. Szintén ebben az időpontban mutatja be a Szabad Színház a „Koboldok karácsonyi titka” című meseelőadást az Igézőben. A Gypo Circus 19.30 órakor a mutatkozik be a Magyar Király Szálló előtt felállított Zichy színpadon.

Luca napján, december 13-án a naphoz kapcsolódó népszokásokat elevenítik fel több helyszínen. A Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekkönyvtárában 10.00 és 16.00 óra között Luca-napi boszorkány- és fénykeresés lesz. A Koronás Parkban 11.00 órától népi játszóház zajlik. Ennek keretében lucabúza, lucaág, lucakalendárium készítése, lucázás lesz, és bemutatják a "Boszorkányos mese" című interaktív mesejátékot is. A Hiemer-házban 14.30 órától a "Hasznos holmik III." elnevezésű programsorozat keretében a Terembura Kulturális Egyesület tagjaival ezúttal Luca-napi búzát ültethetnek és szeretetajándékokat készíthetnek az érdeklődők.  A Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola népzene tanszakának Luca-napi műsora 16.00 órakor kezdődik a Hiemer-ház báltermében. Ugyan ebben az időpontban a Viktória Rehabilitációs Központba látogat el Befana, az olaszországi van jó boszorkány.  Lucilla Olivieri, a Bella Itali Múzeum alapítója lesz a vendég, aki karácsony előtt egy kis vidám, olaszos hangulatot teremt, és néhány finomsággal kedveskedik a látogatóknak.

Érdekes programnak ígérkezik szombaton 15.00 órától a "Zsákba-cserép" a Pelikán Galériában. Akik csatlakoznak Máder Barnabás és Korompai Péter keramikusokhoz az estébe nyúló vidám programon, ők a zsákbamacska játékban való részvétellel birtokosai lehetnek egy egyedi kerámia tálnak/csészének, amit köztünk élő kortárs művészek készítettek közösen. A Téli Tárlat keretében hétvégén is várják a művészbarátokat.

Az Adventi színpadon szombaton, december 13-án 10.00 órakor kezdődik a Székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskola alsó tagozatos diákjainak „Csöndes, csöndes az éjszaka” című műsora.  15.00 órakor Gorál karácsonyi dalokat hallgathatnak az érdeklődők a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében. 17.00 órakor pedig az Ars Musica kórusa varázsol karácsonyi hangulatot a Városház térre. A könnyűzene kedvelőit 18.00 órakor a KJF Jazz, 19.00 órakor a By The Way, 20.00 órakor a Žagar koncertjére várják a Zichy színpad előtti térre. Aki pedig a hagyományos karácsonyi dallamokra vágyik, az is megtalálják a kedvére valót, hiszen a Jézus Szíve templomban 19.00 órakor kezdődik a Vox Mirabilis Kamarakórus karácsonyi koncertje. A budapesti Vox Nova Baptista Férfikar és a fehérvári Vox Angelorum Gyermekkar is közreműködik az ünnepi hangversenyen.

A Vízivárosi Általános Iskola melletti téren és az intézmény aulájában 15.00 órától folytatódik a Vízivárosi Advent, ahol ünnepi műsorral lépnek fel az Árpád Úti Óvoda, a Felsővárosi Iskola, a Rákóczi utcai és a Felsővárosi Óvoda gyermekei, valamint a Sarló utcai Nyugdíjasok tagjai. Székesfehérvár testvérvárosai közül a cseh Hradec Králové képviselői mutatják be országuk karácsonyi hagyományait, és az érdeklődők megkóstolhatják a Vanocka süteményt is. A programot Mits Péter gyermekkoncertje zárja majd. Az Öreghegyi Közösségi Házba 16.00 órától kezdődik a családi adventi és karácsonyi kézműveskedés, készülődés.

A Püspöki Palota Adventi Udvarában 16.00 órakor a Szent Margit Általános Iskola tanulóinak adventi műsorát követően Spányi Antal megyés püspök mondja el adventi gondolatait, majd meggyújtják az adventi koszorún a harmadik gyertyát.

Immár második alkalommal szervez "Harang csendül..." mottóval karácsonyi ünnepi estet a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár. A maroshegyi Szent Kristóf templomban szombaton 17.00 órakor kezdődő bensőséges hangulatú eseményen Bobory Zoltán, a Maroshegyi Óvoda gyermekei, Szabó Dániel, Szabó Gyula (hangfelvételről), Tóka Szabolcs, Vakler Anna és Varró János lép fel. 

December 14-én, vasárnap 10.00 órakor megnyitja kapuit a Meseház a Hetedhét Játékmúzeumban. Csernik Szende székely lábbábos előadása mellett Társas klubba várják a kicsiket és nagyokat. 14.30 órától Pierrot vezetésével nyílik lehetőség az új készülő kalózos társasjátékának tesztelésére. A Mackóműhelyben mindenki elkészítheti saját mackóbábját vagy elhozhatja el saját maciját, és köthet neki sálat. A Hiemer-ház földszinti termeiben folytatódik a kézműves foglalkozás délután. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete tagjaival mézeskalácsot, gyöngyfűzéssel, illetve filcből angyalkát készíthetnek az ügyes kezűek.  

Advent harmadik vasárnapján zene szól majd több helyszínen. Az Adventi színpadon 10.30 órakor kezdődik az Apacuka zenekar „Csengőszó” című műsora. 16.30 órakor a Buborék együttes gyermekműsora következik, majd 18.00 órától Szulák Andrea lép színpadra a Városház téren. A Városi Képtár-Deák Gyűjteményben 15.30 órakor Farkas Zsolt Trió ad hangversenyt az Adventi koncertek programsorozat keretében. A Kisfaludi Közösségi Házban 16.00 órakor kezdődik MusiKell adventi műsora. A Zichy színpadon 17.00 órakor kezdődik a Just Five koncertje, 18.30 órától a KJF Jazz lép fel. A napot 19.00 órától az Ars Musica Zenebarátok Egyesülete adventi koncertje zárja a Nagyboldogasszony Ciszterci Templomban.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."