Kalve marad az Albánál
Írta: Mátay Balázs   
2015. január 09.

Image

Bár csak néhány napos próbajátékra érkezett, s a ZTE elleni bajnoki meccsen kellett igazán meggyőznie a szakmai stábot tudásáról, ez ilyen rövid idő alatt is sikerült Ernests Kalvénak. A lett válogatott játékos 18 pontot dobott a sereghajtónak, de ami még fontosabb, megbízhatóan, kevés hibával, jól kosarazott.

 

 

Ez a szezon végéig tartó szerződést hozott számára. Székely Norbert vezetőedző variációs lehetőségei Kalve szerződtetésével nagy mértékben javulnak már a következő, szombat esti körmendi rangadón is, amit muszáj lesz megnyernie az Albának, ha az élmezőny nyomába szeretne eredni.

- Örülök, hogy Kalve a szezon végéig elkötelezte magát hozzánk. Jó szellemű, profi sportoló, aki képes hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Fontos, hogy nem kell felépítenünk, ugyanis hazája bajnokságában és Balti Ligában is folyamatosan szerepelt, korábbi együttesének kulcsembere volt. Remélem, a ZTE elleni siker önbizalmat adott a csapatnak, elindulunk felfelé - nyilatkozta a klub honlapjának Székely Norbert.

Az Egis Körmend - TLI-Alba Fehérvár összecsapás szombaton (01.10) 18 órakor kezdődik a Vasi városban.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."