FKC: óvás alatt játszottak
Írta: Mátay Balázs   
2015. január 26.
Mint arról már beszámoltunk, sorsdöntőnek tűnő hazai rangadót bukott el szombaton az FKC a női kézilabda NB I -ben az Érddel szemben, ám nagyon úgy tűnik, a pályán töltött 60 perc után a zöld asztalnál is küzdenek még a felek. A fehérvári csapat már óvás alatt játszotta le a mérkőzést, mivel az ellenfélből Kovács Annát az előző meccsen ütésért a véghajrában piros lappal kiállították, így elvileg nem játszhatott volna. Az érdiek szerint igen, mert fellebbeztek, hogy játékosukat ne tiltsák el, s ez -úgy gondolják- halasztó hatású.

 

 

Nem tudni, végül kinek lesz igaza, de mivel a szabályok szerint a kézis hölgyet így is, úgy is el fogják tiltani legalább egy találkozótól, hiszen cselekedete piros lapot ért, egyértelmű, hogy az Érd csak azért fellebbezett, hogy a sorsdöntő összecsapáson ott lehessen a pályán, tehát már önmagában ez sem sportszerű, ha van halasztó hatás, ha nincs! Kovács Anna nem akkora klasszisa a sportágnak, hogy nélküle ne lehetett volna becsülettel lejátszani a mérkőzést, s meg is nyerni (4 gólt dobott, jól játszott, de nem ő volt a különbség...).

Ezért sem igazán érthető, ha már a találkozó előtt bejelentette óvási szándékát az FKC -márpedig a hírek szerint így történt- akkor miért nem volt jobb a békesség és húzták ki a nevezettek névsorából az átlövőt?

Persze, érti az ember, hogy Szabó Edina, az érdiek vezetőedzője számára a téten kívül is mindig presztizsmeccs a Fehérvár elleni derbi, mivel edzői pályafutása a Köfém csarnokban indult. Ott lett először Franciaországból visszatérve másodedző, majd vezetőedző -érdekes körülmények között, de a múltat ne bolygassuk, régen volt-, nyert EHF-kupát a csapattal, majd aztán innen távozott Érdre.

Tény, hogy az FKC a pályán látottak alapján nem érdemelt győzelmet, mert gyengén játszott, ugyanakkor az is tény, hogy nem sportszerű az érdiek cselekedete, márpedig ez a lényegesebb elem a történetben, hiszen a sport attól sport, hogy akik művelik sportszerűen viselkednek. Illetve dehogy, sajnos ez már csak ábránd, de talán mégis. A szövetségnek a sarkára kell állnia és kimondania: a piros lappal kizárt játékos minimum egy meccses eltiltást kap, és a büntetés nem lehet halasztó hatályú, csak azért mert taktikai okokból a vétkes csapata időnyerési szándékkal fellebbez!

A Fehérvár KC -nak a sportszerűség szellemében járna a meccs 2 pontja, úgyanakkor pedig a szurkolóknak jár a bizonyítás, hogy -ha végül bekerül a legjobb 4 közé a csapat- arra a pályán mutatott produkciójával is rászolgál! Ezért meg kell mutatni most a Fradi otthonában, aztán a Győr ellen is, hogy van erő, van tartás a társaságban! Ezektől a csapatoktól ki lehet kapni, hiszen egy-két klasszissal magasabb szinten állnak, mint a hazai mezőny többi együttese, ám nem mindegy, hogyan! Rossz hozzáállással, minden mindegy alapon 20 góllal kikapva, vagy mindent beleadva, nagy csatára késztetve őket, szorosabb végeredménnyel. Az óvás mellett ez az igazi tét az FKC számára a következő hetekben...

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."