Ünnepség-sorozat Prohászka Ottokokár születésének 150. évfordulóján
Írta: Temesvári Márta   
2008. október 11.

Image150 évvel ezelőtt született Prohászka Ottokár, Székesfehérvár legendás püspöke, akinek boldoggá avatásáért már régóta imádkoznak a hívek. Születési évfordulóján tudományos konferenciát rendeztek ma városunkban, amelyet püspöki szentmise követett. A programok helyszínéül a Szent István Művelődési Ház szolgált, ahol Frenyó Zoltán „Prohászka és a keresztény nemzeti újjászületés” címmel tartott előadást, Orvos Levente pedig a Prohászkával kapcsolatos közéleti kereszténység eszmei tartalmát elemezte.

Rajtuk kívül Szabó Ferenc, Szénási Zoltán és Klestenitz Tibor gondolatai is hallhatók voltak a püspök művészetfilozófiájáról, sajtószervező tevékenységéről, valamint a Bibliához fűződő kapcsolatáról.

Az előadások után bemutatták Mózessy Gergely, az Egyházmegyei Múzeum vezetőjének szerkesztésében megjelent „Lelkipásztori jelentések 1924-1926” című könyvet, amely több, mint 500 oldalon át kultusz-, hely- és társadalomtörténeti kutatásokra világít rá. Emellett még Beőthy Zs. Cecília S.M „A szentlélek hárfája” és W. Balassa Zsuzsa „Prohászka, a költő” című köteteit is megismerhette a közönség.

Végezetül a Székesfehérvár-Vasútvidéken ünnepi szentmisét tartottak, amely főcelebránsa Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt, s rész vettek rajta az augusztusban létrejött Prohászka Imaszövetség tagjai is. E Szövetség Spányi Antal megyés püspök kezdeményezésére alakult meg, s már közel 600 tagot számlál!

Kapcsolódó cikkeink:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=33&Itemid=34

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=354&Itemid=34