FKC: a helytállás kevés volt
Írta: Mátay Balázs   
2015. február 02.
Sorrendben harmadik bajnoki mérkőzésén szenvedett vereséget a női kézilabda NB I -ben az FKC. A felsőházi céloktól egyre messzebb kerülő fehérvári együttes a Dunaújváros és az Érd után ezúttal a Ferencvárostól kapott ki idegenben 33-28 -ra. Az általában jól funkcionáló védekezés most nem működött megfelelően, elsősorban ez és a sok technikai hiba okozta az újabb sikertelen szereplést. Helytállt ugyan Bakó Botond vezetőedző csapata, de összességében simán nyert az FTC.

 

 

Borzasztóan kezdett az FKC, Kiss Éva védte ugyan az első hazai ziccert, ám azt követően a 6. percre előbb 5-0 -ra, majd a 10. minutumra már 8-1 -re húzott el a Fradi. Ez alapvetően meghatározta a folytatást, a Ferencváros nem erőltette meg magát, simán tartotta magabiztos előnyét, a meccs hajrájáig 5-7 góllal vezetett. 29-26 -nál 7 perccel a befejezés előtt volt legközelebb a zöld-fehérekhez a Bakó-egylet, ám ekkor tekert kicsit a fordulatszámon a házifazda és végül 5 találattal, 33-28 -ra diadalmaskodott.

A Fehérvár KC -ban ezúttal is Tilinger volt a legeredményesebb 10 góljával, mindazonáltal két hetest is kihagyott, s elég nagy hibaszázalékkal kézizett. Azt gyorsan hozzá kell tenni, hogy ha bárki más még rajta kívül hasonlót fel tudott volna mutatni ezen a meccsen, akkor nem biztos, hogy a Fradié lett volna a két pont...

Ezzel a vereséggel az FKC -ugyanis a Siófok győzött Szegeden- lecsúszott a 6. helyre, s mivel éppen a világot uraló ETO lesz a legközelebbi ellenfele (február 4., szerda 18:00, Köfém csarnok), nem is várható, hogy hamar visszaelőzhet. A felsőházat jelentő 4. hely 4 pontos távolságra van jelenleg, ami csak kisebb csoda árán hozható be a maradék 4 találkozón úgy, hogy még Siófokra is utazik a csapat.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."