STABIL MŰKÖDÉS, MILLIÁRDOS FEJLESZTÉSEK
Írta: Havasi Timea   
2015. február 09.

Image

Több hónapos előkészítés során elkészült Székesfehérvár 2015-ös költségvetésének tervezete. A javaslatot sajtótájékoztató keretében adta át az előkészítésért felelős dr. Bóka Viktor jegyző a város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András számára. A 41 milliárd forint főösszeggel számoló tervezet lehetővé teszi a stabil, optimális működést, emellett idén 13,6 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre és felújításokra. Az önkormányzat továbbra is hitelfelvétel nélkül gazdálkodik, és közel 6 milliárd forintos tartalékkal számol. A költségvetés tervezetét Székesfehérvár polgármestere ismertette részletesen a sajtótájékoztatón.

 

 

 

A költségvetést egy meghatározott keretrendszer szerint, folyamatosan változó jogszabályi feltételek mellett kell elkészíteni minden évben. A rendelet megalkotását befolyásolják továbbá az önkormányzati koncepciók, a korábban elfogadott rendeletek, közgyűlési határozatok, hatályos szerződések és az uniós forráslehívások szabályozásai is.
Ezen keretrendszerben készült el a 2015-ös költségvetési javaslat, amely lehetőséget ad a város stabil és biztonságos működtetésére, a kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok ellátására, az ütemezett és fenntartható fejlődésre hitelfelvétel nélkül. Emellett az önkormányzat felkészül a 2014-2020-as európai uniós támogatási ciklusra, ezen belül is a már 2015-ben időarányosan rendelkezésre álló források lehívására. – emelte ki dr. Cser-Palkovics Andráspolgármester.

A költségvetés tervezete országos összehasonlításban az egyik legmagasabb összegű, közel 17,4 milliárd forint saját bevétellel számol, melynek nagy része, 11 milliárd 480 millió forint az iparűzési adóból, illetve 1 milliárd 155 millió forint építményadóból származik. A telekadót januárban megszüntették, így ezzel a bevételi forrással az idei büdzsé már nem számol, illetve a székesfehérvári magánszemélyeket továbbra sem terhelik helyi adók megfizetésével.

Szabadon felhasználható, stabil pénzügyi eszközként áll rendelkezésre megközelítőleg 6 milliárd forintos tartalékis, melyből 4,7 milliárd forint az önkormányzati feladatellátást szolgáló keret a működés biztonságára és uniós pályázatoknál önerő biztosítására, előfinanszírozásra. A városvezetés célja, hogy ezen pénzügyi eszközöket jelentős arányban megőrizze 2015-ben.

A kiemelt kiadások tekintetében Székesfehérvár intézményrendszerének működtetésére, térségi feladatellátásra és jóléti ráfordításokra 18,6 milliárd forintot költenek idén. A szociális ágazat finanszírozásában a tavalyi évhez képest nem lesz visszaesés, illetve jelentős összeget, 52 millió forintot fordítanak rendvédelmi, közbiztonsági feladatok ellátására. Összesen 13,6 milliárd forint áll rendelkezésre fejlesztésekre és felújításokra.Közülük is kiemelkednek a korábban megkezdett beruházásokhoz várható uniós források és az ITS projektekhez kapcsolódó támogatások is. Az Ybl Miklós-programra 1,5 milliárd forint jut, ebből 297 milliót fordítanak nyolc intézmény tetejének felújítására. A kiemelt fejlesztések között szerepel a Saára Gyula-program folytatása 264 millió forinttal, a „C” jégpálya kialakítása, a hulladékgazdálkodási rendszer korszerűsítése és a Várkörút felújítása is. A 2014-ből áthúzódó fejlesztések között megjelenik egyebek mellett a Mészöly Géza úti orvosi rendelő felújítása, valamint a Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Kiállítás fejlesztése.

„Székesfehérvár a befolyó adókból él, működik és fejleszt. Éppen ezért elsőrangú prioritás a gazdaság növekedése, mert a város is csak így tud növekedni és új feladatokat felvállalni. Ez a kölcsönhatás világosan kiderül a 2015-ös költségvetés tervezetéből.” – 
emelte ki dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette: a Kormány adósság-konszolidációja nélkül a városnak csak 2015-ben 3,9 milliárd forintot kellett volna törlesztenie, és nem valósulnának meg a tervezett fejlesztések sem.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."