Beszélgetések Dr. Papp Lajossal
Írta: Temesvári Márta   
2008. október 13.

„Nem jobboldali, orvos vagyok!” – talán ez a mondata híresült el leginkább Dr. Papp Lajosnak, akit a média az utóbbi hónapokban nem (csupán) a kiváló szakmai tudása miatt helyezett „hír-előtérbe”, hanem a Pécsi Szívcentrum körül kipattant botrány kapcsán (ha még emlékeznek az Olvasók az első műszíves és az első újszíves kisfiú halálára). Az elismert szívsebész professzor a nyáron nyugdíjazását kérte (augusztusban nyugdíjba is vonult), hogy végre őszintén feltárhassa az igazságot a tragédiákról és a privatizációs tervekről.

Mert a „nép” a botrányokra figyel fel leginkább. Nem az „emberre”, a „tudásra”, hanem az értékek helyett jobban érdekli, ha „valami bűzlik”. 

Remélhetőleg az említett „esetek” helyett sokkal kellemesebb témákat érintenek majd azok a beszélgetések, amelyekre a következő napokban kerül sor Székesfehérváron és környékén.

Holnap ugyanis Dr. Papp Lajost a Szent István Művelődési Házba várják 18 órától egy „kötetlen interjúra”, szerdán pedig Agárdon, a Nádas Étteremben láthatják és hallhatják az érdeklődők az Agárdi Polgári Filmklubnak, az Agárdi OZ Egyletnek és a Polgári Köröknek köszönhetően.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."