Székesfehérvár és Pozsony újjáéledő kapcsolatok |
Írta: ÖKK | |||||
2015. március 09. | |||||
A Krajczáros Alapítvány szervezésében nyílt első világháborús kiállítás csütörtökön Pozsonyban, a Zichy palotában. Erre Székesfehérvárról is többen kiutaztak a szlovák fővárosba, köztük dr. Cser-Palkovics András polgármester. A pozsonyi program alkalmat adott arra is, hogy a két város hivatalosan ismét felvegye a kapcsolatot. Székesfehérvár számára nagy megtiszteltetés, hogy egy fővárossal ápolhat testvérvárosi kapcsolatokat és töltheti meg élettel, programokkal a két város együttműködését.
Székesfehérvárt és Pozsonyt, a két egykori koronázóvárost történelme is összeköti, ám a közelmúltban is megfogalmazódott már a szorosabb együttműködés gondolata, sőt 1989-ben el is készült a testvérvárosi szerződés tervezete. Huszonhat év után vette fel ismét a kapcsolatot a két város, dr. Cser-Palkovics András polgármester csütörtökön utazott Pozsonyba. Az Érseki palotában fogadta a városvezetőt Iveta Plseková, Pozsony főpolgármester-helyettese. A találkozás nemcsak a két önkormányzat közötti partnerség szorosabbra fűzését jelenti, hanem több pozsonyi intézmény képviselője is részt vett a beszélgetésen. A szakemberek olyan ötletekkel készültek, amelyek a két város között az élet különböző területein erősíthetik az együttműködést, lehetőséget adnak egy testvérvárosi együttműködés tartalmassá tételéhez. Ennek részeként Székesfehérvár bekapcsolódik Pozsony kulturális életébe is.
A városvezetők egyetértettek abban, hogy az 1989 körüli időszakban mindkét nemzet saját sorsfordító történéseivel kellett, hogy foglalkozzon, ám most lehetőség van újra a kapcsolatok építésére. Iveta Plseková többször hangsúlyozta, hogy közös a két város múltja, hiszen mindkettő egykori koronázóváros, ezért is fontos az együttműködés. Pozsony és Székesfehérvár földrajzilag sincs távol egymástól, hiszen a jó közlekedésnek köszönhetően két óra alatt elérhető.
A pozsonyi belváros szívében, a Zichy Palota ad otthont a Krajczáros Alapítvány kiállításának. Népes közönség előtt adtak műsort a székesfehérvári nyugállományúak a megnyitón, amelyen számos székesfehérvári vendég is jelen volt. Székesfehérvár Önkormányzatát a város polgármestere mellett Róth Péter alpolgármester, valamint Horváth-Tancsa Ágnes tanácsnok képviselte, emellett a Krajczáros Alapítvány és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör több tagja is.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |