Félperces győzelem a kismotorfecskendő-szerelő versenyen
Írta: Szabó-Bisztricz Anett   
2015. április 21.

Image

Tizenhárom csapat állt rajthoz a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kismotorfecskendő-szerelő versenyén. A megmérettetést a Fejér megyei Móron rendezték – a rendezvény a főváros csapatának győzelmével zárult. A második helyen a házigazda megye végzett, míg a bronzérmet Hajdú-Bihar megye szerezte meg.
 
 
A sportverseny megnyitóján, a Wekerle Sándor Szabadidőközpontban, Mór alpolgármestere köszöntötte a főváros és tizenkét megye katasztrófavédelmi igazgatóságának csapatát. Czachesz Gábor sok sikert kívánva a résztvevőknek úgy fogalmazott: becsülettel, lelkiismeretesen, mindent beleadva teljesítsék a feladatot.
 
A rendezvényt Magosi Lajos tűzoltó ezredes, Fejér megye katasztrófavédelmi igazgatója nyitotta meg. Elmondta: a kismotorfecskendő-szerelő verseny a sport mellett a tűzoltók szakmai fejlődését is segíti, és nem utolsó sorban lehetőséget teremt a sportbaráti kapcsolatok erősítésére.
 
A versenyzőknek egy ezer-kétszáz liter/perc teljesítményű kismotorfecskendővel kellett a szerelési feladatokat minél rövidebb idő alatt teljesíteniük. A csapattagok egy része a vizet biztosító tápláláson dolgozott, miközben a többiek a tömlőkkel és a sugárcsövekkel futottak a kilencvenhat méteres pályán.
 
Minden csapat kétszer állt rajthoz, és a rövidebb futam eredménye határozta meg a végső sorrendet. A verseny kimenetele az utolsó indításon dőlt el, amikor a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság kevesebb mint fél perc alatt teljesítette a feladatot.
 
Ezzel a második helyre szorította vissza a Fejér megyeieket, akik szinte a verseny legelejétől tartották vezető helyüket. A bronzérmet a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerezte meg. A dobogós csapatoknak Geiger Zoltán tűzoltó alezredes, Fejér megyei tűzoltósági főfelügyelő adta át a győzteseknek járó kupákat és érmeket.
 
Fejér megyét a Sárbogárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság képviselte
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."