Tájékozódási versenyt szervez a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség
Írta: Fehérvári Hírek   
2015. április 24.
2015. április 26-án Öreghegyi Nowathlon névvel tájékozódási játékot szervez a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség. Az Országos Nordic Walking Program keretében megvalósuló vasárnapi eseményen egyéni és csapat kategóriákban is elindulhatnak a résztvevők. A sportos program vasárnap 9.00 órától egészen 13.00 óráig tart majd, teljesítéséhez nordic walking botot biztosítanak a szervezők.

 

Az Öreghegyi Nowathlon-ra a helyszínen lehet nevezni vasárnap 8.50 és 9.00 óra között a Bory-téren. A regisztrációt követően a Bory-várat tekinthetik meg az érdeklődők, ahol rövid ismertetőt kapnak az épületről, majd a bemutató után térkép alapján túra indul a Milleniumi Emlékműhöz. A programon résztvevők ezen kívül többek között Totóban, ügyességi játékokban is kipróbálhatják magukat, és Nordic Walking túra keretében juthatnak el a Lehel utcai szabadidőparkhoz.

 


 

A vasárnapi esemény lebonyolításával kapcsolatban érdemes tudni, hogy a kijelölt útvonalon az egyéni és csapatban indulóknak a térképen jelzett pontokat érintve kell teljesíteniük a tájékozódási Nowathlon-t. Összesen 6 pontot szükséges érinteni, ezek közül 5 állomáson feladatokat is kell teljesíteni, melyekre pecsétet kapnak. A programon nevezési díj nincs, a résztvevők érem, vagy póló díjazásban részesülnek. A tájékozódási verseny eredményeinek értékelésére körülbelül 12.30 és 13.00 óra között kerül sor.

 

Program:
Nevezés a helyszínen: 2015. április 26-án
8.50-9.00 Nevezés Székesfehérvár Bory-tér
9.10-9.30 Bory- vár megtekintése, történetének rövid ismertetése
9.30-10.00 Túra (térkép alapján) a Milleneumi emlékműhöz
10.00-11.00 TOTO és ügyességi játékok (3 állomás)
11.00-11.30 N.W. túra (térkép alapján) a Lehel utcai szabadidőparkhoz
11.30-12.30 Ügyességi játékok (2 állomás)
12.30-13.00 Díjazás, N.W. túra (kb. 1 km)
 
Lebonyolítás
 A kijelölt útvonalon az egyéni és csapatban indulóknak a térképen jelzett pontokat érintve kell teljesítenie a tájékozódási Nowathlon-t. Összesen 6 pontot kell érinteni, ezek közül 5 állomáson feladatokat is kell teljesíteni, melyekre pecsétet kapnak. A programon nevezési díj nem lesz.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."