Sportmajális ötödször is
Írta: ÖKK   
2015. április 30.

Image

Ötödik alkalommal rendezik meg 2015. május elsején a Bregyó-közi Ifjúsági Szabadidő Központban a székesfehérvári Sportmajálist, amelyen a város jeles sportolóinak, sportegyesületeinek bemutatóit szórakoztató kulturális programok színesítik.

 

 

A rendezvény részletes programját Brájer Éva alpolgármester, Juhász Zsófia, a Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője és Jakab Rózsa szervező ismertette. 


A város kiváló sportolói vezetik a felvonulókat a János vitéz parktól a Bregyó-közi Ifjúsági Szabadidő Központig. Akik szeretnének részt venni a színes menetben, azok reggel 8.00 órától gyülekezhetnek a Petőfi-szobor mellett. A közös séta 9 órakor indul a Bregyó-közi Ifjúsági Szabadidő Központba. A nagyszínpadon a különböző sportágak képviselői, a város sportéletének ismert szereplői mutatkoznak be a nap folyamán. A rendezők természetesen várják a mozdulni vágyókat, a tömegsportok szerelmeseit, most is lesz lehetőség együtt tornázni, táncolni, mozogni.

„Ötödik alkalommal rendezzük meg idén május elsején a Sportmajálist. Amikor elindítottuk, az a szándék vezérelt bennünket, amit most ezekben a napokban is büszkén tapasztalhatunk meg mindannyian ebben az országban. Nemcsak egy sikeres bajnoki mérkőzés pillanatában - főként akkor természetesen -, de végig az odáig vezető úton, amelyen hosszú évek kitartó munkájával, kiváló sportszakemberek, edzők irányításával, a közönség, a szurkolók bíztatása révén, nevelőmunkával, a magyarságunk iránt érzett felelősséggel és szeretetettel, valamint nem utolsó sorban hitünkkel olyan eredményre lehetünk büszkék, melyre az egész világ felfigyel. A magyar jégkorong-válogatott sikerében, vagy Fa Nándor földet érésének pillanatában is azt érezhettük, milyen hatalmas erő kovácsol bennünket össze, ismeretlenek örülünk együtt ismerősként ennek a nem mindennapi eredménynek. Ezért is van értelme a sport jegyében kiemelt rendezvényt szerveznünk, hiszen Fehérvár számos kiváló sportolót adott ennek a nemzetnek. Hogy ez így lehet és így legyen, abban nagy szerepe van kisgyermekkortól az utánpótlásban sportoló sok-sok száz gyermekünknek, diákunknak is. Emellett Fehérvár szinte egyedül álló módon nyitott tornatermekkel várja a mozogni vágyókat, a felújított Halesz-parkot és a Regionális Atlétikai Központot is birtokba vették kicsik és nagyok. Több mint háromszáz civil formációban sportolnak, táncolnak városunkban a legváltozatosabb módokon a fehérváriak. Egy jó kedvű, örömteli együtt töltött nap lesz a Sportmajális, gyermekprogramokkal, zenével, szórakozással és mindennel, ami egy jó hangulatú majálishoz kell!” – ezekkel a gondolatokkal ajánlotta Brájer Éva alpolgármester a május 1-jei programot mindenki figyelmébe.

A „Bajnokok városa” Sportmajálisáról nem hiányoznak majd a kiemelkedő eredményeket elért egyesületek sportolói sem. A rendezvény vendégei lesznek többek között az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, a Videoton FC és az ARAK sportolói, a tavalyi Fehérvár Rally győztese, Herczig Norbert és autójával Zángó Zoltán drift pilóta.

Tömegsportok, gyermekjátékok, kínai oroszlántánc, saolin kungfu, modellhajók, hőlégballon, ejtőernyősök – izgalmak földön, vízen, levegőben. A közismert sportágak mellett bemutatkoznak az extrémsportok képviselői is. Idén is lesz Streetball majális, lélegzetelállító produkciókat mutatnak be a görhokisok és a biciklisek, a gyerekeket pedig óriásjátékok várják.

A sportbemutatók melletti kulturális programok 15.00 órától kezdődnek a nagyszínpadon. A Vörösmarty Színház két művésze, Váradi Eszter Sára és Keller János, valamint Bebe és a J.A.M Showband zenekar szórakoztatja majd a közönséget.

A Sportmajális másik helyszínén, A Szabadművelődés Háza előtti téren és a Csónakázó-tó környéki sétányon 9.00 órától nyit a Gyereksziget, ahol kézműves foglalkozások, kicsiknek és nagyoknak szóló játékok, kirakodóvásár, valamint 10.40 órától a Csörömpölők Együttes gyerekműsora várja a résztvevőket.

A Sportmajális Információs Pultjánál az érdeklődő szülők tájékozódhatnak a városi és a városkörnyéki nyári gyermektáborokról is, így a különböző sportegyesületek táborairól, valamint azokról a támogatott táborozási lehetőségekről, amelyeket a székesfehérvári önkormányzat biztosít a szünidőben.

 

 


 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."