Ütemterv szerint halad a székesfehérvári nyugati elkerülő építése
Írta: ÖKK   
2015. május 08.

Image

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában épül a 7 km hosszú székesfehérvári nyugati elkerülő út. A fejlesztés tavaly év elején indult, 85%-os uniós és 15% hazai forrás felhasználásával. A kivitelezés előrehaladásáról dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Vargha Tamás és Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselői, Szigli István, önkormányzati képviselő és Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője tartottak sajtótájékoztatót.

 

 

Az elkerülő út az M7-es autópálya 8. és 63. számú utak csomópontjánál kezdődik. A nyomvonal érinti a Gaja patak, a Hosszú-ér vízfolyást, majd a Fekete-hegyi árkot. Csór község területére az Iszkaszentgyörgyi árkot keresztezve jut el, a 8. sz. főúthoz. A szakaszon hét hidat és 2 különszintű csomópontot építünk: az egyik elválási csomópontként a már megépült 8. sz. és a 7 sz. főút közös szakaszán az Aszalvölgyi árok közelében, a másik csatlakozva a 8. sz. főút Csór települést elkerülő szakaszához.

Székesfehérvár és a környező települések életében is meghatározó ez a nagyberuházás. A befejező szakasz megépítésével válik igazi elkerülővé az M7-es autópályát, valamint a 63-as és a 8-as számú főutakat összekötő út.


 

 

Vargha Tamás országgyűlési képviselő a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, a Mártírok útja és a nyugati elkerülő út beruházásai között vont párhuzamot, hiszen ezekre a fejlesztésekre sokáig várt Székesfehérvár. Sok tízezer lakos fog örülni, hiszen felszabadul a város több csomópontjának terhelése. 

Tör
ő Gábor országgyűlési képviselő hozzátette, hogy a nyugati elkerülő út elkészüléséből a nem fehérváriak is profitálnak majd. 2016 nyarán egy olyan komplexumot vehet birtokba a város, amely sokak érdeke és célja.  Az országgyűlési képviselő egy jó vita eredményének tartja, hogy a várost valóban elkerülő út megépítéséről hoztak döntést 2013-ban. 

Dr. Cser-Palkovics András 
elmondta: „Szerencsésnek mondhatja magát az a város, ahol állami beruházás keretében, európai uniós forrásból két olyan beruházás is folyamatban van, mint a vasúti pálya és az elkerülő út építése. Összesen 50-60 milliárd forint körüli infrastrukturális fejlesztést jelentenek ezek Székesfehérvár életében. Köszönjük mindenki támogatását, amellyel ezek a régóta várt munkálatok elindulhattak. Látványos szakaszába érkezett a kivitelezés, nagyjából a felénél tart az elkerülő út befejező szakaszának építése. Ez a fejlesztés nemcsak eldöntetett és elkezdődött, hanem jövő nyáron be is fog fejeződni. Akkortól már nemcsak a város belső útjhálózata, hanem Feketehegy-Szárazrét is mentesül a jelentős átmenő forgalomtól.” 

 


 

 

Szigli István önkormányzati képviselő köszönetet mondott az itt élők nevében, hiszen a naponta 22 ezres autósforgalom várhatóan felére csökken majd a beruházásnak köszönhetően. Kiemelte, hogy a város lakosai mellett az egész Közép-dunántúli régió is profitál majd a forgalom átalakulásából. 

Loppert Dániel
, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője hozzátette: „A főpályán a talajcsere, a töltésalapozás, a töltésépítés befejeződött. Május elején elindult a CKT beépítése is, az aszfaltozás május végétől várható. A műtárgyak cölöpözése és a hídfők betonozása elkészült, a gerendabeemelés hat hídnál befejeződött, a Gaja-patak hídjánál pedig nyár elején megtörténik. Az Aszalvölgyi árok térségében épül az új csomóponti ág, amire várhatóan június végén átterelik a forgalmat. Jelenleg félpályás forgalomterelés van érvényben. A 4. sz. különszintű csomópont földműépítése a befejező stádiumban van. A CKT beépítés itt várhatóan júniusban elkezdődik, jövő évben készül el a marás és a kopóréteg beépítése.” 

 

 


 

A beruházást követően 2016 nyarától nemcsak gyorsabban és biztonságosabban lehet majd elkerülni Feketehegyet, hanem egyúttal a városrész mentesül az áthaladó teherforgalomtól. A 8. sz. és a 7. sz. főút találkozásánál a feketehegyi körforgalomnál megszűnnek majd a főleg nyári időszakra jellemző dugók, a zajterhelés a környéken pedig jelentősen mérséklődik. A fejlesztést a SWIETELSKY Magyarország Kft. és az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. végzi, nettó 14.582.307.776 forint értékben.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."