Schmitt Pál ellátogatott a Malom Házba
Írta: Temesvári Márta   
2008. október 18.

Image„Nem kirekesztő, hanem befogadó jellege van ennek a háznak.”- mondta Schmitt Pál Európai Parlamenti képviselő, amikor tegnap megtekintette a székesfehérvári Polgárok Házát, s a rövid séta után sajtótájékoztatót tartott Cser-Palkovics András frakcióvezetővel és Vargha Tamás EU integrációs és kommunikációs tanácsnokkal együtt.

Schmitt Pált először Cser-Palkovics András köszöntötte, aki kifejtette: a Malom Házzal az a céljuk, hogy egy olyan közösségi hely jöjjön létre, amely azokat az értékrendeket képviseli, amikben ők is hisznek, s próbálják a mindennapokban is megvalósítani.

„Az első szó a gratulációé.” – kezdte beszédét Schmitt Pál, aki elmondta: ebben a szörnyű gazdasági helyzetben, amikor nagyon nehéz a köz számára bármiféle „jót” megteremteni, örömteli egy ilyen Ház létrejötte. Szerinte az embereknek nagy szükségük van arra, hogy kimozduljanak otthonról, beszélgessenek egymással, hogy szeretni és becsülni tudják felebarátaikat.

Image
.
 

Példaként hozta fel a budapesti Polgári Szalont, amelynek törzstagja, s ahol egymással versenyeznek az emberek, hogy melyik nap ki szervezzen programokat. Divatbemutatók, filmvetítések, tánctanfolyam, gyermekversenyek vonzzák oda az embereket.

„Egy ilyen térnek multifunkcionálisnak kell lennie.” – mondta – „Akik ezt megálmodták, tudták, hogy jót akarnak, s véghez is tudják vinni elképzeléseiket. Az időzítés pedig nagyon izgalmas: az emberek a politikával vannak elfoglalva, sok az egymásnak feszülés, és jó, hogy van egy hely, amelynek nem kirekesztő, hanem befogadó jellege van.”

Image
Fotó: Temesvári Márta
 

Az pedig különösképpen imponált Schmitt Pálnak, hogy a Malom Ház egy Székesfehérvárról szóló fotókiállítással nyílik meg a kultúrát és a hagyományokat hirdetve.

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1506&Itemid=1

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."