Fejlődő Székesfehérvár  újabb kormányzati döntések
Írta: ÖKK   
2015. május 28.

Image

Sajtótájékoztató keretében ismertette szerdán a Modern Városok Program keretében aláírt megállapodás részleteit Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és dr. Cser-Palkovics András polgármester. A 2020-ig tartó időszakban 20-25 milliárd forintos fejlesztési forrás érkezik a városba, ebből a fehérváriak számára fontos, életminőség-javító programok valósulnak majd meg.

 

 

„A Modern Városok Program keretében a Magyar Kormány 23 megyei jogú várossal köt megállapodást, amelynek célja, hogy ezek a városok a XXI. század nyertesei, a magyar vidék fejlődésének zászlóshajói legyenek.” - idézte a dokumentum néhány mondatátVargha Tamás. Székesfehérvár országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a város fejlődése szempontjából nagy előrelépést jelent a kedden aláírt megállapodás. Az államtitkár szerint az elmúlt időszak igazolta, hogy a megyei jogú város százezres lakossal büszkélkedhet, ám ez a bejáró mintegy 30 ezer munkavállalóval és 10 ezer diákkal naponta megnő, a térség központjaként pedig mintegy 280 ezer lakos veszi igénybe a város nyújtotta szolgáltatásokat. 

 


A következő hét évben az uniós források 60 százalékát fordítják fejlesztésre. Az bebizonyosodott, hogy hazánkban letelepedett multinacionális cégek a gazdaság egyik motorjai, ám hosszútávon az erő és a lehetőség a kis- és középvállalkozásokban rejlik. Ezért az uniós forrásokkal a következő időszakban őket kell segíteni. Székesfehérvár esetében azonban már nem az az elsődleges kérdés, hogy ipari parkok létesüljenek, hiszen azok szerencsére vannak. A városban áttételes gazdaságfejlesztésre van szükség, Székesfehérvárt, mint életteret kell még vonzóbbá tennünk. Olyan életminőséget teremtve, amely vonzóvá teszi a szakképzett munkaerő számára a letelepedést. Olyan várost kell teremteni, ahol a középiskolák, a főiskolák, az egyetemek az ipari igényeknek megfelelő számú és képzettségű szakembereket képeznek.” – emelte ki Vargha Tamás. 

Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott Vargha Tamásnak, hogy a kormány tagjaként részt vett a Modern Városok program elindításában, amely a rendszerváltás óta egyedülálló, az összes megyei jogú várost összefogó kezdeményezés. Dr. Cser-Palkovics András arról a folyamatról is beszélt, amely évek óta megjelenik a város kormányzati támogatásában. Elsőként a 2013-as kihelyezett kormányülésen körvonalazott – és azóta nagyrészt megvalósult – fejlesztésekre hívta fel a figyelmet. 

 

 


 

„A Fűtőerőmű visszavásárlása kormányzati támogatással megvalósult, a kórházban 8,3 milliárdos fejlesztés történt és az intézmény adósságállományának megszűntetésében is nagyot léptünk előre. Elindult az Árpád-ház program és gyakorlatilag készen vannak azok a tervek, amelyek alapján hamarosan megvalósul a program. A Sóstó rehabilitációja és a Vidámparki-tó rekonstrukciója is elkezdődik, ami nem csak egy eldöntött, hanem egy elindult fejlesztés, hiszen a tervezési és közbeszerzési eljárások folyamatban vannak. A műszaki felsőoktatás erősítése terén létrejött az önálló fehérvári műszaki kar és indul szeptemberben a duális informatikusképzés, jövő szeptembertől pedig a mérnökképzés is olyan létszámmal, amit a helyi gazdaság igényel. Épül az elkerülő út és jövőre ilyenkor el is készül, amellyel jelentős közlekedési problémákat oldunk meg. Maroshegy vonatkozásában: a Gárdonyi Géza Művelődési Ház teljes felújításának terve a kormány előtt van, melyről szintén hamarosan döntés születik. Úgy térhetünk rá tehát a mostani programra, hogy élő bizonyítékunk arra, hogy ezek a megállapodások nem csak létrejönnek, hanem az azokban foglaltak meg is valósulnak.”

 


 

A városvezető kitért arra, hogy a Szent István Emlékévben elindult folyamat az adósságkonszolidációval folytatódott, amely 18 milliárd forint korábban felvett hitel eltörlését jelentette Székesfehérvár esetében. Most pedig elindult a Modern Városok program, amelynek keretében a most elkészült, modern diagnosztikai és műtőblokk után egy belgyógyászati tömb kialakításával folytatódik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház felújítása. Emellett egy középiskolai campus is létesül a városban, valamint a kulturális élet is tovább színesíthető, ami szintén fontos az életminőség javításában. 

„A tervezett középiskolai campus alapvetően a művészetre, a kultúrára és a sportra épül, a Rózsa ligethez, a Vidámparki-tóhoz és a Bregyóhoz közel kiváló adottságú területen biztosítva a diákoknak. A kulturális negyed kialakításának legfőbb eleme, hogy a Fő utca és a Zichy liget átkötése megvalósulhat, ezzel jelentősen növelnénk a Belváros területét. Egyértelműen látszik, hogy ha van megfelelő közösségi tér, az benépesül, a fehérváriak igénylik a színes programokat. Régi adósság továbbá a Fekete Sas Szálló felújítása, amely a színház közelségét is kihasználva, egy átriumos átkötéssel valósulhat meg, itt lehetne kialakítani egy méltó koncerttermet, amely egyúttal konferenciára is használható lenne.” – ismertette dr. Cser-Palkovics András. 

 


 

Elhangzott, hogy a Palotavárosi tavak mögötti területen elindul a „Zöld város – Fehérvár tüdeje” program, ahol pihenőparkok és szabadidős területek alakíthatóak ki, valamint egy erdősávot is terveznek telepíteni. A Velencei-tó turisztikai fejlesztésébe is bevonják a várost, igazolva térségi szerepkörét, valamint a Modern Városok Program része a börgöndi repülőtér sport- és üzleti célú fejlesztése a környező ipari területekkel együtt elindul. 

 


 

„Eljutottunk egy régi nagy álomhoz is, ami meg fog valósulni. A rendezvény- és sportcsarnok területe már kijelölésre került, sőt már a tervezés is elkezdődött. Van egy tanulmányterv, melyből az engedélyes és kiviteli terv készül - erre biztosítja a forrást a kormányzat. Úgy érzem, hogy ami 2013-ban elindult, az egy újabb megállapodással egészül ki. Székesfehérvár ilyen jellegű és ekkora volumenű segítséget még soha, egyetlen magyar kormánytól nem kapott még. A kormányzati szándék komolyságát pedig az is bizonyítja, hogy tegnap kora délután már a miniszterelnökség egyik államtitkára be is jelentkezett, és jövő hét elején már az operatív ütemezésről fogunk hivatalosan tárgyalni az egyes beruházások tekintetében.” – zárta a tájékoztatót Székesfehérvár polgármestere.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."