Ez az út nem volt végig csupa mosollyal kivövezve, de a fehérvári sportember végig ment rajta, mert végig akart! Mert az akarat a szenvedések ellenére is sokat segített neki, mint ahogy mindenkinek akinek vannak céljai. Íme afőszereplő vallomása, immár itthon.

ELŐTTE

Senki nem lökött, magam ugrottam a szakadékba. Csak túl nagy lendületet vettem, így majdnem végleg ott maradtam a sötétben. Sokan mondják, hagyni kéne már ezt az alkoholizmust, vége, már más ember vagy. Ez igaz! Olyan ember, aki minden reggel hálát ad Istennek azért, hogy egyáltalán ki tud kelni az ágyból. Olyan ember, aki elnézőbben tekint mások hibáira, hisz’ ő maga hibázott a legnagyobbat. Az alkoholizmust mégsem szabad elfelejteni. Mert számomra – és talán egy kicsit mások számára is – ez a történet nem helyezésekről és eredményekről szól elsősorban. Hanem arról, hogy nincs kilátástalan helyzet. Nincsen végzetesen elrontott sors. Amíg hiszünk, akarunk és teszünk érte, bármit – valóban bármit! - elérhetünk. És arról is szól, hogy örülni kell a legkisebb apróságnak is. 

KAZANYBAN

Hát még hogy lehet örülni egy világbajnoki részvételnek! Bármilyen nehéz volt is eljutni odáig és helytállni ott. Mert nem volt könnyű. Bevallom, nem egyszer megfordult a fejemben: talán hagyni kéne a csudába ezt az egészet. Ezért is voltam óvatos a célkitűzések megfogalmazásakor. Mert a Csitáry uszodában jól úszni egy dolog. Ám egy másik planéta ugyanezt vagy kicsivel jobbat teljesíteni egy hatalmas világversenyen. Úgyhogy az 50 méteres mellúszásban elért 6. helyezésemet életem egyik legnagyobb ajándékának tekintem. Nem akarok példakép lenni, de azt azért nagyon is szeretném, ha néhányan legalább erőt merítenének az eredményem láttán. 

Végezetül. Kazany megdöbbentően tiszta, rendezett, túlzás nélkül gyönyörű város. A világbajnokságot a tatárok kifogástalan színvonalon – sőt annál is jobban - rendezték meg. Megérkezésemkor leesett az állam és végig úgy is maradt. Fel kell kötni a fehérneműt, ha Budapest 2017-ben ilyen színvonalon szeretne vb-t rendezni. Hiszek benne, hogy nem vallunk majd szégyent.

UTÁNA

Az úszást folytatom, az uszodától immáron soha többé nem szeretnék eltávolodni. Hogy versenyen indulok-e még? Ki tudja? Meglehet, holnap azt mondom, elég volt. De azért ismerem magam annyira, hogy ne nyugodjak bele a „szerény” 6. helybe. 

Élni akartam csak, de most már győzni kell!