Mintegy 30 intézményben kerül sor idén felújításra
Írta: Stettler Zsuzsanna, Samu Miklós   
2015. szeptember 01.

Image

Székesfehérvár Önkormányzata évek óta egyre növekvő összeget fordít intézmény-felújításra az Ybl-program keretében. Mintegy 30 helyszínen dolgoztak, vagy dolgoznak még most is a kivitelezők, köztük bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, valamint szociális és kulturális intézményeket is érintenek a beruházások.

 

 

A jelentős, mintegy 800 millió forint összköltségű fejlesztésekről sajtótájékoztatón számolt be dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Bóka Viktor, Székesfehérvár jegyzője. 

 

 

 

A kiterjedt városi intézmény-hálózat működtetése mellett a szükséges felújításokra is jelentős összeget tartalmaz idén a város költségvetése. Az Önkormányzat 2014-ben hirdette meg az Ybl intézmény-felújítási programot, hogy több évre előre tekintve, ütemezetten használják fel a rendelkezésre álló forrásokat. Az elmúlt hónapokban mintegy 800 millió forint összértékű beruházás-sorozat indult el, amelynek keretében mintegy 30 intézményben végezték és végzik el a szükséges fejlesztéseket. „Az Ybl-program elindításakor is hangsúlyoztuk – a Saára Gyula-programhoz hasonlóan –, hogy az intézményhálózatunk állapota elég változatos képet mutat a városban. Az elvégzett beruházásoknak köszönhetően rendkívül sok, jó minőségű, vagy frissen épített és felújított intézménnyel rendelkezünk, de bizony, vannak olyanok is, amelyek nagyon rossz műszaki állapotban vannak. A probléma minél előbbi megoldására Székesfehérvár Önkormányzata drasztikusan több pénzt kíván költeni ezen intézmények felújítására, karbantartására, bővítésére, mint a korábbi években, évtizedekben. Idén 800 millió forint összköltségű az a munka, amelyet Székesfehérvár Önkormányzata önerőből fordít intézmény-felújításokra. Próbáltunk arra is figyelni, hogy mindegyik ágazat úgy érezhesse, hogy a saját területén jelentős és számottevő előrelépés történt. Folyamatosan egyeztetünk arról, hogy lehet továbbvinni ezt a kezdeményezést, hiszen éves szinten mindenképpen szükségünk van ekkora összegre ahhoz, hogy az aktuális problémák megoldásán túl előre is léphessünk.” – mondta dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

Bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, valamint szociális és kulturális intézményeket is érintenek a nyári időszakban indított munkálatok. Mint elhangzott: vannak tipikus hibák, egyik ilyen például a CLASP-rendszerű épületek lapostetejének beázása, amelyek kezelésére külön tetőfelújítási program indult. Emellett jellemző feladat még a nyílászáró-csere és az akadálymentesítés, amelyre idén is több intézményben sor kerül. 

 

 


A Polgármesteri Hivatal Beruházási Irodája koordinálja a felújításokat, az igényfelmérésektől a tervezésen át a műszaki átadásig nyomon követve az intézményekben zajló munkálatokat. Az intézményekkel egyeztetve zajlanak ezek a folyamatok, velük egyeztetve dől el az ütemezések kérdése is. 

Óvodák: 
Nyílászáró-cserére a Tulipános és a Szivárvány Óvodában, valamint Napsugár Óvoda Nefelejcs Tagóvodájában és a Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodájában került sor. A Tóvárosi Óvodában most indul a tetőfelújítás, a lefolyók cseréjével és a bádogozási munkákkal együtt. A Tolnai Úti Óvoda Sziget Utcai Tagóvodájában jelenleg zajlik a korábban átázott tetőszigetelés cseréje, valamint megoldják a csapadékvíz-elvezetési problémákat – a kapcsolódó munkálatokkal ez 38 millió forint összértékű felújítás. Ugyanitt a kiszolgáló helyiségek nyílászáróit is kicserélik. A Ligetsori Óvodában az esővíz-elvezető csövek cseréje, a Belvárosi Brunszvik Teréz Óvodában pedig a kerítés-felújítás történt meg.

A Maroshegyi Óvoda két csoportszobával bővült, ezek és a szükséges kiegészítő helyiségek a napokban elkészültek.

 

 


A KÉPES Program keretében a Tolnai Úti Óvodában és annak Sziget Utcai Tagintézményében összesen 12 – még a ’70-es években kialakított – vizesblokk újul meg. 

Iskolák:
 Az iskolaépületek esetében a tetőfelújítás a legfontosabb kérdés. Az Ybl-program keretében Székesfehérvár Önkormányzatának célja, hogy az elkövetkező években minden intézményt sikerüljön megóvni a beázástól és elvégezni a szükséges felújításokat. Erre ütemterv is készült, ennek megfelelően most az István Király, a Németh László és a Bory Jenő (volt Tolnai Úti) Általános Iskolában zajlik a kivitelezés, a költségek minden esetben legalább 60 millió forintot tesznek ki. Ugyancsak most készül a CLASP-szárny feletti részen a védőtető építés a Táncsics Mihály Általános Iskolában. A tetőfelújítási program idén még a Vasvári Pál Általános Iskolában folytatódik, ahol nyáron a sportpadló cseréje már megtörtént. „Az idei évben a legnagyobb fejtörést a tetőfelújításokhoz kapcsolódó feladatok jelentették. Ahogy azt már korábban is jeleztük, a legkomolyabb gondot a beázások jelentik a városban, ezért megkülönböztetett figyelemmel tekintünk erre a szegmensre az Ybl-program keretében. Pontosan ezért az iskolák vonatkozásában leginkább a tetőfelújítással kapcsolatos munkálatokat kellett elvégezni. A korábbi évekkel ellentétben ez nem toldozást-foldozást jelent, hanem teljes szerkezetcserét. Úgy gondolom, hogy az elvégzett fejlesztések jól vizsgáztak a közelmúltban, így mindenképpen érdemes nagyobb forrásokat biztosítani az ilyen nagy fontossággal bíró területekre.” – tette hozzá dr. Cser-Palkovics András.

 

 


A sajtótájékoztatón Székesfehérvár jegyzője, dr. Bóka Viktor úgy fogalmazott, hogy példanélküli azoknak az intézmény-felújításoknak a volumene, amelyek az elmúlt években megvalósultak Székesfehérváron. „Az elvégzett és a tervezett fejlesztésekből egyaránt jól látható, hogy ilyen mértékű forrást Székesfehérvár Önkormányzata a korábbi években egészen biztosan nem mozgatott meg intézmény-felújításokra. Kiemelkedő jelentőségűnek tartom, hogy mindegyik területre – legyen szó óvodáról, iskoláról, bölcsődéről, vagy egyéb közintézményről – jut ebből a jelentős forrásból. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a jelenlegi fejlesztések merőben mások az elmúlt évekhez képest. Kizárólag a Polgármesteri Hivatal munkatársai készítették el az átalakításhoz szükséges terveket, ők végzik el az igényfelmérést, emellett koordinálják a munkálatokat, és egészen a műszaki átadásig ők felügyelik a kivitelezők munkáját. Nagyon fontos kiemelni, hogy a munkákat meghívásos közbeszerzési eljárás előzte meg, és egy kivételével az összes területen székesfehérvári vállalkozás dolgozik, kifogástalan minőségű színvonalon. Lényegesnek tartom továbbá azt is hangsúlyozni, hogy a Tolnai úti Óvodával idén valamennyi székesfehérvári óvodában befejeződött a vizesblokkok felújítása.” – mondta dr. Bóka Viktor, aki reményét fejezte ki, hogy a következő években is folytatódhatnak a számottevő felújítások. 

A nyári szünetben került sor a tűzjelző-rendszer kiépítésére a Kodály Zoltán és a Széna Téri Általános Iskolában, a Munkácsy Mihály Általános Iskolában pedig nyolc földszinti tanteremben építették ki a riasztórendszert.

 

 


Az Alcoa Alapítványtól nyert támogatásból – amelyet az önkormányzat saját forrásaival is kiegészít – szeptember 1-jén indul a Táncsics Mihály, a Munkácsy Mihály, valamint a Hétvezér Általános Iskolában a munkálatok.

A Vörösmarty Mihály Könyvtár egy szortírozó részleget hoz létre a Bory Jenő Általános Iskolában, ennek külön bejárattal ellátott kialakítása is elkészült a tanévkezdésre.

Egészségügyi és szociális intézmények:
 Az orvosi rendelők közül idén a Kégl György utcai épületre fordítja a legnagyobb összeget az önkormányzat. 70 millió forintból a tetőjavítás, a nyílászáró-csere, a vizesblokk-felújítás és az akadálymentesítés is megtörténik. Az Esze Tamás utcai orvosi rendelő is kiemelt figyelmet kap, itt ősszel sor kerül a nyílászárók cseréjére, megújul a homlokzat és a vizesblokkok, valamint belső felújításra is sor kerül burkolással és tisztasági festéssel. Jelenleg zajlik a Mészöly Géza utcai orvosi rendelőben is a felújítás, amelynek során lift beépítésével az akadálymentesítés is megtörténik.

Az Egyesített Szociális Intézmény I. számú Idősek Otthonában a tetőszerkezet és kémények felújítására kerül sor idén, valamint már készülnek a tervek a Rákóczi úti intézményben a zsúfoltság csökkentésére, az idős emberek elhelyezésének javítására. A Hosszúsétatéren működő otthonban pedig nemrég elkészült a lift, és az akadálymentesítéssel együtt részleges belső felújításra is sor került.

 


A Kríziskezelő Központban nyílászáró és padlóburkolat csere történt.

Bölcsőde:
 A III. számú Bölcsődében az udvari terasz burkolatát kijavították, ősszel indul a tetőszigetelés, a szükséges kiegészítő munkálatokkal, valamint tervben van az intézményben a nyílászáró-csere is.

Az eddig felsoroltakon túl az elmúlt hónapokban került sor az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Budai út 43. szám alatti próbahelyének kialakítására, valamint több belvárosi épületet is érintő fejlesztések zajlanak az „Új Belváros – a Várkörút rehabilitációja” projekt keretében.

„Amikor az Ybl-program elindult, világosan kinyilvánítottuk, hogy lehetőség szerint évről évre el kell költenünk ezt az összeget az intézmények felújítására, karbantartására, bővítésére. Egyértelműen hangsúlyos szerepe lesz a 2016-os költségvetésben is az Ybl-programnak, emellett abban is bízunk, hogy a 2014-2020-as Európai Uniós források egy része – különösen az energiakorszerűsítés tekintetében – is további segítséget nyújt városunknak. Megállapítható, hogy jó pár évig kell ezt a közel egymilliárd forintot elköltenünk éves szinten az intézmények felújítására, hiszen csak így érhetjük el azt, hogy az intézményhálózat is olyan állapotú legyen, amilyet egy ilyen nagyváros és az abban élők megérdemelnek.” – zárta gondolatait dr. Cser-Palkovics András, aki köszönetét fejezte ki a szakképzést összefogó szervezetnek, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak, valamint a szülőknek is, hogy szerepvállalásuk révén számos fejlesztés megvalósulhatott.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."