Bizony mondom, jól írta Berzsenyi Dániel A közelítő télben: „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, / S minden míve tűnő szárnya körül lebeg! / Minden csak jelenés, minden az ég alatt, / Mint a kis nefelejcs, enyész.”

Gyönyörű sorok ezek, s egyebek között azzal az idővel perlekednek, amely nekünk is ellenfelünk, társunk, mégpedig a legyőzhetetlenek közül való. Egyik legnagyobb közhelyünk, ha a gyorsulásáról, a rohanásáról szólunk, s persze bizton állíthatjuk, hogy az ilyesfajta közhelyek pontosan tükrözik a valóságot. Jelzem, az irodalomnak, a költészetnek örök témája ez, s mint tudjuk, nem a téma az igazán lényeges, hanem a mód, nem az, hogy „mit”, hanem sokkal inkább a „hogyan”.

De vitatkozhatunk is akár Berzsenyivel. Hátha nem minden lesz az enyészeté! Bár azt is tudjuk egy jóval korábbi jeles embertől, sőt, apostoltól, hogy minden elmúlik, de megmarad a szeretet. Én legfőképpen ebben szeretnék hinni most is, amikor a 75 esztendős tudós tanárt, az alázatos ismeretterjesztőt, a jó barátot, a rendes férjet, apát és nagyapát, a királyi város díszpolgárát, nemzedékek népszerű tanítóját, a keleti végekről érkezett és nálunk talán végleg letelepült, az 56-os nemes múltjával sohasem kérkedő EMBERt köszöntöm elsősorban a magam nevében. Engem mindig lenyűgöz a tudása.

A múltkor betoppantam kedvelt előadássorozatának egyik alkalmára, s akkor éppen Jókai Mórról tartott előadást. Pontosabban mesélt, elemzett, bámulatos memóriájáról tett tanúságot. Lenyűgözte ismét a hallgatóságát. Mint évtizedek óta oly sokszor. Örülök neki, hogy tanulmányai és elemzései nyomtatásban is hozzáférhetők. Szana-szét. Oh, ha egyszer legyőzné megmagyarázhatatlan tartózkodását attól, hogy szellemi kincseit egy remek könyvben is olvashatnánk!

Isten éltesse sokáig!