Döntetlen a Fradi ellen
Írta: FC Fehérvár   
2008. október 30.

ImageTovábbra is veretlen csapatunk a Ligakupában - Varga István együttese szerdán este a Ferencvárossal játszott döntetlent. Ha a labdarúgás pontozásos sportág volna, a bírák valószínűleg a Vidit hirdetik ki győztesnek, mert a küzdelmes, de kecsegtető helyzetet nem hozó első félidő után a második játékrészben a mieink sokkal aktívabban futballoztak. Szinte kizárólag az FC Fehérvárnak voltak gólszerzési lehetőségei - kár, hogy a futballt valóban gólra játsszák, mert a csapat játékában leginkább ez volt a hibapont: a támadójátékunk sok kívánni valót hagyott maga után.

Nem mond ellent ennek, hogy a mérkőzés legjobbjává a találkozót közvetítő televíziós társaság szakértője, és a helyszínen levő újságírók is a második félidőre beállt, akadémista Gyurcsó Ádámot (képünkön) választották. (A Vasas ellen sárgalapos eltiltása miatt majd hiányzó Horváth Gábor kiemelkedett a mezőnyből, de válogatott képességű védőnk kapcsán inkább fogalmazzunk úgy: hozta a tőle elvárt kötelezőt.) Gyurcsó - több médium szerint tizenhat évesen, Ádám valójában márciusban lesz 18 - ténylegesen színt vitt a játékba, lendületes volt, bátor - talán egyedül a higgadtság hiányzott belőle, helyzetbe került, de gólt nem tudott lőni, még olyan szituációból sem, amit egy U19-es ellenfél ellen simán megold. Persze, hiba lenne rajta számon kérni az elmaradt győzelmet, örüljünk inkább annak, hogy ezúttal is jó néhány ifista, akadémista - Bencze, Gyurcsó, Lelkes, Kovács Tamás, illetve a kispadon maradt Vaszicsku - kapott lehetőséget a "nagyok" között, és a magát NB I-es tudásúnak kalibráló ellenfél ellen mindannyian meg is villantották oroszlánkörmeiket.

Igaz, tegnap este az egyik kollega Bencze Zsoltra még azt mondta, észre sem vette, hogy a pályán volt - mi meg úgy véljük, hibátlanul játszó középhátvédünk a kritikának szánt mondatnál nem is kaphatott volna nagyobb dicséretet. Varga István a mérkőzés lefújása után ismét kiemelte, a Ligakupa-mérkőzéseket az a cél, hogy a Soproni Ligában kevesebb játéklehetőséghez jutó futballisták (fő)szerepet kaphassanak.

Edzőnk az eredmény alakulásától függetlenül végigment a saját maga által kijelölt úton és a szünetben lecserélte Lázárt, Kulcsárt és Polonkait is, azokat, akik a szombati Fáy utcai meccsen is (fő)szerepet kaphatnak. A mérkőzés részletes leírását olvassa el online tudósításunkban. A Ligakupa D-csoportjában, a 3. játéknap után a Honvéd és az FC Fehérvár egyaránt 7-7 pontos, a Kecskemét 6, a Ferencváros 5 pontot gyűjtött.

A Baktalórántháza és a REAC még nem szerzett pontot. Folytatás jövő szerdán, a Sóstói Stadionban, a Budapest Honvéd ellen.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."