Elfogták az adventi faházat megrongáló fiatalt
Írta: ÖKK   
2015. november 16.

Image

Múlt héten egy ismeretlen személy rongálta meg a Városház térre kihelyezett, új adventi faházak egyikét. A térfigyelő központban dolgozók szombaton hajnalban felismerték a feltételezett elkövetőt, akit a helyszínre érkező rendőrök a Liszt Ferenc utcában el is fogtak. Újabb példája ez a térfigyelő kamerarendszer hasznosságának, valamint a közterület-felügyelet és a rendőrség eredményes közös munkájának.

 

 

A térfigyelő központban dolgozó közterület-felügyelők szombaton hajnalban ismerték fel a kameraképeken azt a fiatalt, aki múlt héten megrongálta a Városház téren az egyik új faházat. A bűncselekmény elkövetése után többször végignézték a meglévő felvételeket, ezek alapján sikerült „kiszúrni” az ismét a Belvárosban tartózkodó károkozót. 

A közterület-felügyelők azonnal értesítették a rendőrséget, akik a Liszt Ferenc utcában utol is érték és kihallgatásra a rendőrkapitányságra szállították a keresett személyt. 



"17 éves az elkövető, aki ellen rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak kollégáim büntetőeljárást. A fiatalkorút gyanúsítottként hallgatták ki." - erősítette meg Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. 

A közbiztonság és a közösségi értékek védelme kiemelt feladat. A szombat hajnali eset újabb jó példa a térfigyelő kamerarendszer hasznosságára, valamint a rendőrség és a közterület-felügyelet eredményes együttműködésére.