Távfűtés - decemberben nem számláz alapdíjat a szolgáltató
Írta: Bácskai Gergely   
2015. december 01.
ImageAz új távhőszolgáltatásról szóló rendelet értelmében decemberben nem számláz alapdíjat a fogyasztóknak a Széphő Zrt. Hogy mi ennek az oka, arról Szauter Ákost a Széphő Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.
 
 
A közgyűlésen elfogadott új távhőszolgáltatásról szóló önkormányzati rendelet már tartalmazza azt a szabályt, hogy az alapdíjat is, akárcsak a hődíjat, a szolgáltatást követően kell számláznia a távhőszolgáltatónak. Ennek értelmében a Széphő Zrt a december elején kiküldésre kerülő számláin nem szerepel majd az alapdíj. A fogyasztóknak semmilyen tennivalója nincsen, mindössze egy hónapnyi alapdíj fizetés marad ki.
 
„Egybe fog esni innentől az alapdíj és a hődíj fizetési ideje és ugyanarra a hónapra vonatkozik majd mindkét tétel. Akik részszámlákon fizetik a teljesítést egész évre azoknál a decemberi számlán sem alapdíj sem pedig hődíj nem fog szerepelni, csak a használati melegvíznek a díja” – mondta Szauter Ákos a Széphő Zrt. vezérigazgató. A fogyasztóknak mindez több ezer forintos kiadás csökkenést jelent a decemberi hónapban karácsony előtt.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."