Jóravaló jóság egy négygyermekes családért
Írta: Csordás Csilla   
2015. december 16.
ImageJótékonysági céllal nyílt meg Ónodi Károly és Vinoczai Viktória közös kiállítása az Igézőben. Az eseményen egy székesfehérvári rászoruló család megsegítésére ajánlottak fel egy festményt. Ónodi Károly képzőművész a „Barátság” című alkotásának aukciója egy hét múlva zárul. A kiállítást dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg.

 

 

Egy négygyermekes, székesfehérvári család javára ajánlotta fel az aukcióra bocsájtott „Barátság” című festménye árát Ónodi Károly képzőművész, akinek kedden délután nyílt meg közös tárlata Vinoczai Viktóriával az Igézőben.

„A jóravaló jóság jegyében szívesen adunk otthont minden ilyen kezdeményezésnek. Két éve már, hogy ez a Fő utcai szép épület lett a Szabad Színház otthona, amelyben arra törekeszünk, hogy minél szélesebb teret kapjon a kultúra.” – kezdte köszöntőjét Fertő László. Az Igéző vezetője hozzátette, ez a kiállítás is jó példa arra, ahogy egy cél érdekében összefog a közösség.

 


 

A kiállítás megnyitóján Székesfehérvár polgármestere felidézte a jótékonysági aukciót kezdeményező művésszel való találkozásait. Mint mondta, Ónodi Károly számos felajánlást tett már éppen a város közössége, vagy egy-egy rászoruló család, gyermek érdekében. „Bízom benne, hogy sokan térnek be olyanok az Igézőbe a következő egy hétben, akiknek van módjuk segíteni, és miközben egy értékes festményt megvásárolnak, a liciten növelik azt az összeget, amellyel a végén egy fehérvári családnak tehetik szebbé az ünnepét. Természetesen az Önkormányzat is elől jár ebben, és megteszi az ajánlatát.” A tárlat kapcsán a polgármester hozzátette, nagyon fontos az is, hogy a fiatal művészek kötődjenek Székesfehérvárhoz, amelyet otthonuknak választanak, ahol teret és lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák magukat. Ebben a folyamatban nyitottnak kell lenniük az itt élő művészeknek, művészettörténészeknek, a városnak egyaránt.

Ónodi Károly képzőművész köszönetet mondott, hogy lehetőségük van a művészettel egy kicsit túlmutatni az alkotás örömén. „Az ecset, a vászon, a kép az, amellyel mi megmutathatjuk magunkat. Most azonban az is bebizonyosodik, hogy a mű, jelen esetben a „Barátság” című festmény nemcsak a kiállítás látogatóinak ad élményt.” A kép az egy hétig tartó aukció során a legmagasabb összeget felajánlónak kerül majd a birtokába úgy, hogy közben a művésszel egy közösséget alkotva segítséget nyújt egy négygyermekes családnak.

 


 

Azoknak, akik a jótékony célra felajánlott festményre licitálni szeretnének, nem kell mást tenniük, mint bemenni az Igézőbe, és a kiállításon elhelyezett kis ládikóba beletenni ajánlatukat. Az aukció zárására még karácsony előtt sor kerül, és a kép árát a Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ által javasolt rászoruló, székesfehérvári család kapja, akikhez az összeget maga a művész fogja eljuttatni.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."