Székesfehérvári Szent helyek
Írta: Kész Mónika   
2016. január 13.
ImageA „Szent Székesfehérvárt”, mint kontinensünk egyik legfontosabb szakrális helyét mutatja be az a könyv, melyet az ismert régészprofesszor, dr. Siklósi Gyula írt. A középkortól napjainkig összegyűjtött emlékkötet bemutatója január 20-án délután lesz a „Zsuptipróban”, ahol a szerzővel dr. Bakonyi István beszélget. Az igazán érdekesnek ígérkező rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

 

Székesfehérvári templomok, imaházak, mecsetek, zsinagógák, temetőkápolnák, kálváriák, azaz a középkori Budai külváros és Felsőváros emlékei elevenednek meg Siklósi Gyula Székesfehérvári Szent helyek című, nemrég megjelent kötetében, amit barátja, Géczi Béla emlékének szentel. A könyv bemutatóját a január 20-i Szent Sebestyén-napon, Felsőváros búcsúnapján tartják.  

A kötet előszavában Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője ajánlja az olvasó számára a régészprofesszor munkájának könyvben nyomon követhető eredményeit. Ahogy fogalmaz: „Megállapíthatjuk, hogy a templomok közösségteremtő ereje változatlanul hat ránk. Ahogyan régen, ugyanúgy napjainkban is, a templom lehetőséget nyújt a csendes elmélyülésre, az imára, Isten dicsőítésére, és keretet ad a közösség egyéb tevékenységeinek elvégzéséhez, hagyományaink ápolásához, egyházi szertartások megtartásához is.”

 


 

A templomok jelentőségéről ír maga a szerző is a kötet elején, amikor megfogalmazza, hogy Székesfehérvár valamennyi temploma fontos szerepet játszott a magyar történelemben. A koronázó várost, Magyarország középkori fővárosát, kontinensünk egyik legfontosabb szakrális helyeként említi, ami akkor a világ egyik leglátogatottabb zarándokhelye volt. Egy százhúsz évvel ezelőtt készült felsővárosi képeslap is erről tanúskodik, amin a város úgy szerepel: „Szent Székesfehérvár”.

Ilyen és ehhez hasonló történelmi emlékek kerültek összegyűjtésre ebben a kötetben, amelynek illusztrációját olyan térképek és metszetek képezik, amik egy része még az 1600-as évekből származik. A szent helyekről készült fotók pedig Borbély Béla alkotásai.

A kötetben olyan érdekességekre derül fény, mint például az, hogy pontosan hol és mit hagyott el Székesfehérváron egy lübecki zarándok, vagy az, hogy kik is voltak a beginák, és hol állt a házuk Székesfehérváron, de akár az is, hogy hol volt a fehérvári Városmajor, és mi bizonyítja, hogy már az őskorban is lakott volt?
Számos érdekes lelet, emlék bárki számára, aki elolvassa a Székesfehérvári Szent helyeket.    

Még több megtudható magáról a régészeti kutatásokról és a feltárt tényekről a könyvbemutatón, ami január 20-án, szerdán 15 órakor lesz a sokak által csak „Zsuptipróként” ismert Felsővárosi Közösségi Házban. A régészprofesszorral dr. Bakonyi István fog beszélgetni.

Mindenkit szeretettel várnak, aki érdeklődik Székesfehérvár szakrális helyei iránt.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."