Igehirdetés a reformáció napján
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 04.

ImagePál apostolt helyezte igehirdetésének középpontjába Révész Lajos, a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet lelkipásztora, akit a reformáció napján a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség templomában hallhattak a hívek. Révész Lajos nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy városunk történelmi protestáns egyházainak közös megemlékezésén a szószék mögé léphetett, hiszen a baptistáknak nincsen még olyan nagy történelmi hagyományuk, mint a reformátusoknak vagy az evangélikusoknak.

A baptistákat történelmi szinten a reformáció harmadik ágának nevezzük. Ez azt jelenti, hogy a reformáció vívmányaiban annyiban mentek tovább, hogy felnőtt keresztséget vallottak. Egyébként testvéreknek tartják magukat a reformátusokkal és az evangélikusokkal, hiszen mindannyian ugyanazt az Istent szolgálják.

Image
Fotó: Temesvári Márta

„A mi egyházunk viszonylag kicsi, ezért talán a reformáció egy kicsit könnyebb a számunkra.” – mondta a lelkipásztor, amikor az igehirdetése előtt beszélgettünk vele – „Fontos megemlíteni, hogy rendkívül gyakorlati beállítottságúak vagyunk akár a családi, akár a gyülekezeti életünket nézve. Ezért nagyon nagy öröm számunkra, amikor együtt ünnepelhetünk olyan társainkkal, akiknek tradicionálisabb hátterük van a reformációt illetően. Magyarországon csupán 150 éve van jelen a baptista egyház, így nagy megtiszteltetés, hogy meghívnak a református és evangélikus testvérek ünnepelni.”