Akkor, amikor még a legelmélyültebb honi sportbarátok zöme sem tudta, eszik-e, avagy isszák a jenkik rögbi koppintását. Bizony, alaposan változik a világ, a sport világa is, mégis kicsit fájdalmas, ahogy a megannyi emléket adó Takarodó úti létesítmény átalakul, s már nem a hagyományos foci lesz a főszereplő a síneken túl.

Ez azon kevés helyek egyike volt eddig, ahol kicsit megállt az idő, az a hely, ami még hűen idézte a régmúlt időszak emlékeit azokban, akik valaha sportoltak a fénykorában méltán országos hírű, remek minőségű gyepszőnyegen, körülötte az atlétákkal teli futópályán, vagy edzettek a hátsó salakoson a Járműjavító Üzem szomszédságában. Akik naponta, vagy viszonylag gyakran szívták a Loki pálya levegőjét valamilyen minőségben, akár csak nézőként.

Volt is mit nézni, így van mire emlékezni. Arra például, hogy - idézve a MÁV Előre örökös elnökét, Dévényi Tibort - a "kis vidéki vasutas-munkás sportegyesület" labdarúgó alakulata néhány év alatt felverekedte magát a harmadik vonalból az NB I -be, ahol 1977 és 80 között szerepelt, s számos emlékezetes összecsapással ajándékozta meg a fehérvári sportbarátokat. Legyőzte például 3-0- ra a Videotont (kétszer is!), 1-0 -ra az Újpestet, a Nyilasival felálló Fradit, a Debrecent, a DVTK-t és az MTK-t, 2-1 -re a Győrt (Rába ETO) és a Haladást, de az akkoriban itthon uralkodó fővárosi foci egyéb reprezentánsai sem mindig győzni jártak ide. A Honvéd, a Csepel és a Vasas is hagyott értékes pontokat a Takarodó úton.

A tündérmese 1980-as befejezését követően hamar jött a visszaesés, 1982-ben egy radikális átszervezés okán az NB II -től is búcsúzott a Loki, de emlék azért maradt még szép számmal. A legnagyobb - legalábbi személyem számára - 1987 nyarán, amikor a spanyol foci egyik reprezentánsa, a Málaga érkezett Székesfehérvárra edzőtáborozni (bizony, akkor még a "nagyok" csapatai is gyakran megfordultak errefelé) a legendás Kubala László vezetésével!

A Barcelona magyar származású legendája akkor már túl volt sok évi spanyol és paraguayi szövetségi kapitánykodáson, s egyéb tréneri feladatokon. Ő és barátja, pályaedzője, Kaszás László is alkalmasnak találta a MÁV Stadion gyepét arra, hogy néhány napig ott gyakoroljon a több neves játékossal, így pl. az Eb-ezüstérmes ex-Real legenda Juanitóval, na, és persze a magyar kapussal, Szendrei Józseffel felálló andalúz együttes. Két edzőmeccset is játszott a Málaga a kék-fehérek ellen, s persze mindkétszer simán a spanyolok nyertek. Ma már hihetetlenül hangzik, pedig igaz: egy kis magyar - harmadik és negyedik osztály között liftező - klub összecsapott egy spanyol első ligás egylettel.

Ez örök élmény marad számomra, és minden bizonnyal annak a kb. 20 csapattársnak is, akikkel együtt testközelből láthattuk Kubalát és csapatát, hogyan edzenek, miként fociznak, mennyire más világ az övék, mint a miénk. Minden fentebb sorolt élmény megmarad nekem, nekünk, akik megélhettük a MÁV Előre és a MÁV pálya aranykorát. Megmarad Lazsányi utolsó perces győztes fejese a Fradi ellen, Meggyes ugyancsak győztes bólintása az akkori bajnok Újpest ellenében, Lechner kiváló rúgótechnikája, Paulusz bravúrjai a kapuban, Tóth Lajos és Szabó Gyula remek védőmunkája, és még sok-sok egyéb más felemelő pillanat. Ezeket nem rombolhatják le a munkagépek, amelyek szépen lassan átöltöztetik amerikai foci központtá a Takarodó úti létesítményt.

Biztosan jó lesz, szép lesz, biztosan megtelik majd élettel az új komplexum - nem csak a FEZEN fesztivál ideje alatt -, s nyilván az ifjabb korosztály és az NFL-rajongók örülnek is ennek, joggal, hiszen az idő nem áll meg, a sportvilág feljődik, immár az amerikai foci is terjed nálunk. Nekem - és valószínűleg még többeknek - azért egy picit mindig vérzik majd a szívem, ha belépek az egykori Loki szentélybe.

Szóval: volt egyszer egy MÁV Előre...