Nézessük meg anyajegyeinket a bőrgyógyásszal!
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 17.

ImageIngyenes anyajegy-szűrést végez a mai napon Dr. Hernádi Mária bőrgyógyász főorvos. Bár az Országos Melanómia Nap keretében meghirdetett akcióra előzetesen jelentkezni kellett, a regisztráltak közül sokan nem érkeztek meg, így azokat is fogadni tudják, akik nem kaptak időpontot.

Reggel 11 óra. Dr. Hernádi Mária bőrgyógyász szakorvos 9 órakor kezdte meg rendelését a Budai út 19. szám alatti magánrendelőjében, s az elmúlt két órában 8 regisztrált és 10 „hirtelen betoppanó” pácienst vizsgált meg. A 18 közül 5 esetben felmerült a rosszindulatú elfajulás lehetősége, amely műtéti kimenetelű is lehet, így további vizsgálatok szükségesek. Ez az arány pedig igencsak aggasztó.

A szakorvos azt mondja, főleg most, a hirtelen jött nyárban kell védeni testünket az égető naptól. Nagyon fontos, hogy ne csak az anyajegyeinket, hanem az ép bőrfelszínt is óvjuk a megfelelő ruházattal 10 és 15 óra között. Ekkor ugyanis nem tanácsos napozni és közvetlen napsugárzásnak kitenni magunkat. A csecsemők, gyermekek és az idős emberek bőrét mindenképpen kenjük be napozó tejjel, krémmel, vagy spray-vel.

Hogy pontosan milyen faktorszámú védőanyagot használjunk? A legjobb, ha erről kikérjük valamelyik bőrgyógyász szakorvos véleményét, aki a bőrtípusunknak megfelelőt javasolja – és nem „cégorientálva”, mivel az orvosok egyik márkának sincsenek elkötelezve. A szakemberek azt is elmondják, hogy hányszor kell bekenni magunkat, hogy a ruha dörzsölése mennyire befolyásolja az elvárt hatást, valamint több olyan gyakorlati tippet is adnak, amelyet a reklámokból, napvédők tájékoztató füzeteiből nem tudhatunk meg.

Sokan azt hiszik, a szolárium sokkal egészségesebb, mint a napozás, s nem kell naptejeket használniuk. Micsoda tévedés! Dr. Hernádi Mária szerint ugyanolyan veszélyes lehet. Mint megtudtuk tőle: léteznek olyan gyógyszertári forgalmazásban lévő, szinte gyógyszernek minősülő készítmények, amelyek sejtvédő faktorokat tartalmaznak, tehát tumormegelőzőek. Szoláriumozáskor használjuk ezeket, hiszen nemcsak az egészségünket óvjuk meg, hanem ugyanúgy le is barnulunk, mint a „hagyományos” krémek esetében.

„Dinamikusan fejlődik a tudásunk e tekintetben.” – mondja a bőrgyógyász – „A napfény károsító hatásaival viszont nem tudunk lépést tartani. De megpróbáljuk összegyűjteni a legfrissebb információkat különböző (főként külföldi) konferenciákon, kongresszusokon, s át is akarjuk adni az embereknek. Csak el kell jönniük hozzánk!”

S mivel a mai ingyenes anyajegy-szűrésre sokan nem érkeztek meg a regisztráltak közül a Budai úti rendelőbe, rengeteg üres kapacitás áll rendelkezésre. Használják ki a lehetőséget!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."