Költségvetés 2016 - a jelen biztonsága és a jövő megalapozása
Írta: Havasi Timea   
2016. február 24.
ImageSzékesfehérvár idén minden eddiginél nagyobb összegű költségvetéssel gazdálkodhat, amely garantálja a jelen biztonságát és megalapozza a város jövőjét. – emelte ki a 2016-os büdzséről és a körzetében megvalósuló fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón Szigli István önkormányzati képviselő.

 

 

Elhangzott:  a Szedreskerten összességében 900 millió forint értékben lesznek különféle beruházások, és számos folytatódó, illetve új fejlesztés várható Feketehegy-Szárazréten is.

„Látható és egyértelmű, hogy ilyen nagy összegű költségvetéssel még soha nem dolgozott Székesfehérvár. Most érezhető igazán, hogy mit jelentett a korábbi adósságkonszolidáció és az idei tartalékképzés. Az ország nagyvárosai között egyedülálló Székesfehérvár, hiszen jelentős tartalékkal rendelkezik.” –
emelte ki a 2016-os költségvetésről tartott sajtótájékoztatóján Szigli István. A 9. számú választókörzet önkormányzati képviselője elmondta: az alapellátásban érintett valamennyi intézményt biztonságosan tudja működtetni a város, és idén kiemelkedik a kulturális kiadásokra fordítandó 2.2 milliárd forint. A Modern Városok Programban és az Integrált Területi Programban szereplő nagyberuházások garantálják a város sikeres jövőjét. Emellett fontos, hogy legyenek a fejlesztések önerejét biztosító tartalékok, és olyan források is, melyekből az önálló, vagy előre nem tervezett, váratlan kiadásokat tudja finanszírozni a város. A képviselő szerint lényeges elem a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház 7 milliárd forint értékű fejlesztése és a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 220 millió forint értékű felújítása. Szigli István hozzátette: a tömegközlekedés a világ egyetlen városában sem nyereséges, így Székesfehérváron sem. Az ágazat biztonságos működtetésére 4-500 millió forintot költ idén a város.

Szedreskerten
számos kiemelt beruházás várható idén. Falburkolat épül a Varga csatorna Bőrgyár utca felé eső részén mintegy 220 méter hosszan. Elkezdődik továbbá egy, az autós és gyalogos közlekedésre egyaránt alkalmas híd építése a csatorna felett, melynek folytatásaként egy új, 200 méteres út is épül az Új Gellér sorig. Mindez jelentősen megkönnyíti a Palotavárosban élők közlekedését. A Ligetsor ősszel kezdődő felújításával, a Csónakázó-tó medrének kotrásával, a Szabadságharcos úti középiskolai campus kialakításával létrejön a terület teljes rehabilitációja, mellyel kialakul egy, a Belvároshoz közeli, kellemes zöldövezet. Gyalogos átkelő épül a Palotai úton, a Hosszú temetőnél, hogy megkönnyítsék a sírkertbe érkező hozzátartozók közlekedését, a tansütödénél lévő lámpás gyalogátkelőhelyet középszigetessé alakítják, továbbá tervek készülnek a Gaja patak fölötti, Palotai úti autós híd felújítására. Az egész körzet számára fontos lesz a Mészöly Géza úti orvosi rendelő akadálymentesítése a lift kialakításával.

Feketehegy-Szárazréten
várhatóan nyár közepére befejeződik a 8. számú főút Székesfehérvár nyugati elkerülő építése. A 2013-as kihelyezett kormányülésen bejelentett, nettó 14.5 milliárd forint értékű beruházás kedvező hatással lesz nemcsak a városrész, hanem egész Székesfehérvár forgalmára. Mart aszfaltos burkolattal látják el idén a Kőrösi utcát, továbbá a Nyúl, a Gólya és a Gém dűlőket. A Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban folytatódik a kultúrudvar kialakítása, ennek első lépcsője lesz a meglévő színpad és nézőtér lefedése fix tetővel. A beruházás egész Székesfehérvárt szolgálja majd, hiszen az udvar alkalmas lesz különféle kulturális-szórakoztató és egyéb szabadtéri rendezvények megtartására. Rövidesen elkészül egy koncepcióterv a Bébic utcai szabadidőpark kialakítására is mintegy 2,5 hektáros területen. Elkezdődhet továbbá a Csóri úti jóléti erdőterület parkerővé alakítása a meglévő tervek alapján, ezen belül létrehoznak majd egy úgynevezett falusi udvart, ahol elsősorban a háztáji állatokat mutatják be az érdeklődőknek.  

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."