FKC: távozott a vezetőedző |
Írta: Mátay Balázs | |||||
2016. március 01. | |||||
Mint arról mi is többször írtunk korábban, messze nem az előzetes elvárásoknak és terveknek megfelelően szerepelt eddig az idei szezonban a Fehérvár KC NB I-es női kézilabda csapata. A Magyar Kupában ugyan némi szerencsével bekerült a legjobb 4 közé, ám a bajnokságban az elvárt felsőházi szereplés helyett az alapszakasz véghajrájában azon izgulhatnak, hogy ne csússzanak ki a "középházból", ne csússzanak lejjebb a jelenlegi 8. helynél.
Ezen tények tükrében nem meglepő, hogy a tegnapi nappal szerződést bontott a klub vezetősége Bakó Botond vezetőedzővel. Helyét ideiglenesen az eddigi utánpótlásedző és szakmai igazgató, Deli Rita veszi át. Az egykori világválogatott játékos munkáját egy másik korábbi remek kézis, Sit Eszter segíti a szezon hajrájában. Nekik kell elérniük azt, hogy az utolsó három meccsen lépjen feljebb a tabellán az FKC - de semmiképpen se csússzon lejjebb -, illetve a Magyar Kupa elődöntőjében sikeres lehessen a társaság az Érd ellen, ami nemzetközi szereplést is érne. Rövid távon ésszerű és duplán is házon belüli megoldás Deli feljebb lépése, mivel jól ismeri a csapatot, régóta Fehérváron él, s a klubelnök Balássi Imre felesége. Most bizonyíthatja, hogy valóban mestere a szakmának. Az első "vizsgatétel" csütörtökön (március 3., 18:00) a Siófok elleni hazai meccs lesz.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |