Időutazás az ókortól a modern korokig
Írta: Kész Mónika   
2016. március 04.
ImageA 39. Utazás 350 kiállítója között idén is ott van Székesfehérvár. Hazánk legfontosabb turisztikai tárlatán városunk három kort mutat be. Az ókort Gorsium, a középkort a Királyi Napok és a Koronázási Ünnepi Játékok, míg a modern kort Székesfehérvár látványosságai elevenítik meg a pavilonban.

 

 


A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont ad otthont idén is az Utazás kiállításnak. A 39. alkalommal megrendezett turisztikai tárlat ma nyílt meg, 28 ország 350 kiállítójának az ajánlataival. A kiállítás szakmai díszvendége Kína, belföldi díszvendége pedig maga a főváros. Budapest mintegy 300 négyzetméteren mutatkozik be négy tematika szerint: kulturális, családi, városnéző, valamint gasztronómiai programokkal. A kiállítás kulturális díszvendége a nyári olimpiai játékok színteréül szolgáló Brazília.

Székesfehérvár turisztikai kínálata az A pavilon 210B standján tekinthető meg, a belföldi díszvendég szomszédságában. Az előkelő helyen bemutatkozó Székesfehérvár standjának megnyitójára tegnap délelőtt került sor.

F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azzal köszöntötte a standmegnyitón megjelenteket, hogy elmondta: idén a kiállításra kicsi, de annál ütősebb standdal készültek. Ebben az évben Székesfehérvár és környéke fő attrakciója - amivel a turisztikai kínálatuk bővül - Gorsium, az ország legnagyobb régészeti parkja. A kiállításon egy 2000 éves idősávot jelenítenek meg, egy egyedülálló háromoldalú standdal, ahol különböző látványos elemek és interaktív programok jelenítik meg az ókort, a középkort, illetve a modern kort.

Mivel a 2016-os év - tematika alapján - a gasztronómiai élmények éve, ezért esett választásuk a Közép-Dunántúli Régió újdonságára, a Székesfehérvári Egyházmegye újonnan megjelent – és máris díjnyertes – kézműves püspöki sörkollekciójára, mely három ízesítéssel készült el és standjuknál megkóstolható.  

Brájer Éva
alpolgármester elmondta: az idei évben a kiállítás fókuszában azért Gorsium áll, mert az ókort megidéző turisztikai látványosság egy jelentős fejlesztést követően április 2-án nyitja meg kapuit ismét a nagyközönség számára.  Köszöntőjében mindenkit a székesfehérvári pavilon megtekintésére buzdított, míg a nyárra Székesfehérvárra invitálta a vendégeket, hogy részesei legyenek a Székesfehérvári Királyi Napok, vagy a Telet Élettel Programsorozat bármelyik rendezvényének, és tegyenek egy kellemes sétát történelmi Belvárosunkban. Majd kérte, hogy látogassanak el az érdeklődök Gorsiumba, belekóstolva az ókori világba és bekapcsolódva az ottani érdekes, izgalmas színházi eseményekbe.      

Horváth Tamás
, Tác polgármestere beszédében elmondta, a táciak számára mindent Gorsium jelent. Hiszen Szombathelytől Debrecenig az emberek ez alapján tudják beazonosítani településüket. Mint fogalmazott: kétféle ember van ma Magyarországon. Van, aki járt már régen Gorsiumban, és emlékszik az antik környezetre, és van, aki újra elmegy hozzájuk, és megnézi, hogy milyen lett ez a grandiózus beruházás. Amitől azt várják, hogy a régészeti park újból kulturális központ legyen. Majd beszámolt arról a fejlesztési tervről, miszerint a Budapest és Balaton között megépülő kerékpárútba szeretnék becsatlakoztatni Gorsiumot.

A székesfehérvári standot a magasban egy messziről is jól látható időgyűrű jelzi. Az oda látogatóknak olyan időutazásban lehet részük, mely elkalauzolja őket Gorsiumon keresztül az ókorba, a Székesfehérvári Királyi Napok és a Koronázási Ünnepi Játékok által a középkorba, míg a Tele Élettel programokon keresztül a mai modern korba.

A vállalkozó kedvűek igazán izgalmas, interaktív fotózáson vehetnek részt a stand gorsiumi részén. Korabeli ruhába öltözve a régészeti park nyitórendezvényét hirdető plakátra kerülhetnek fel. Ez a program Gorsiumban a május 7-8-i Floralia lesz, ahol a Szabad Színház jóvoltából Septimus Severus császár látogatásába nyerhetnek majd bepillantást a nézők, és részesei lehetnek gladiátorjátékoknak, vagy akár római esküvőknek, de megismerkedhetnek különböző római harceszközökkel is. 

A kiállítók a plakátkészítésen túl a gyerekekre is gondoltak. A Szent István Király Múzeum restaurátorainak köszönhetően ugyanis freskók készítésére is lehetőséget adnak.  

A stand látogatóinak a középkor hangulatát a Székesfehérvári Királyi Napok programsorozatról készült filmek elevenítik meg egy kivetítőn keresztül. Míg a modern kori hangulatot a Tele Élettel Program különböző prospektusai mutatják be, amelyekről a standnál a turisztikai cég munkatársai is szívesen adnak felvilágosítást.

Az érdeklődők a fehérvári pavilonban ezen túl tájékozódhatnak a pákozdi Katonai Emlékpark idei programjairól is.

Az Utazás kiállítás vasárnapig várja a látogatókat, érdekesebbnél érdekesebb standokkal, látványos és hangulatos programelemekkel

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."