Víz, hal és gyógynövény - projektnapot tartanak
Írta: Fehérvári Hírek   
2016. március 04.
ImageProjektnapot tart a szombati munkanapon a Tóvárosi Általános Iskola. Március 5-én a víz- és halfogyasztás szokások és a gyógynövények kerülnek a középpontba. Kiállítás, filmvetítés és kóstolás is színesíti a tóvárosi iskolások napját.

 

 


Víz, hal és gyógynövény lesz a három fő alkotóeleme a Tóvárosi Általános Iskola projektnapjának. A szombati munkanapra nem a szokásos tanórákkal készül az iskola. Szücsné Sajtos Katalin igazgató elmondta: "A Tóvárosi Általános Iskola testnevelés tagozatos intézményként, illetve közoktatási sportiskolaként mindig szívügyének tekintette az egészséges életmódra nevelést. Célunk a mozgás megszerettetése a felnövekvő gyermeknemzedékkel. Emellett azonban elengedhetetlen az egészséges táplálkozás tudatosítása a tanulókban, hogy érezzék, hogyan válik élhetővé a XXI. század, hogy tudják, saját maguk mit tehetnek az egészségük érdekében."

Március 5-én többek között filmek segítségével mutatják be a gyerekeknek, hogy milyen fontos a víz szerepe a természetben és az emberek életében, beszélnek a víz körforgásáról. Bemutatják a gyógynövények szerepét a mindennapjainkban, a gyógyításban. Gyógynövény-meghatározást végezhetnek a tanulók, keresgélhetnek az interneten a növények után kutatva.  De nemcsak az elméleti tudásuk bővül, kóstolásra is lesz alkalom. Az iskola kiskonyhájában gyógynövényekből készült teákat kóstolhatnak a gyerekek és megismerkedhetnek az aromaterápiával is.

 



A halfogyasztás népszerűsítését is zászlajára tűzte az iskola, a halpástétomos tízórai mellett különböző halas ételt kóstolhatnak a tóvárosiak, és ebédre is hallal készül az intézmény.  Az Aranyponty Halászati Zrt. támogatásával a halfajtákról és a halászati eszközökről nyílik kiállítás az aulában, az iskola Herman Ottó Udvarán.

Természetesen a tanulók is tevékenykedhetnek a nap folyamán, hiszen sok játékos feladatban lesz részük: zöldség- és gyümölcsszobrokat készítenek, halas memóriajátékot próbálhatnak ki, és meseírásra is lesz lehetőségük.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."