A biztonság értéke, az érték biztonsága
Írta: Kész Mónika   
2016. március 11.
ImageA „Közbiztonság fejlesztése Székesfehérváron a településbiztonság és az ifjúságvédelem előtérbe helyezésével” című pályázat megvalósításáról tartottak ma este lakossági fórumot a Vízivárosi Általános Iskolában. A körzetben élőket a projektről az abban résztvevő szervezetek képviselői tájékoztatták. A fórumot Víziváros önkormányzati képviselője, dr. Horváth Miklósné nyitotta meg.

 

A 3. számú választókörzetben élőket a „Közbiztonság fejlesztése Székesfehérváron a településbiztonság és az ifjúságvédelem előtérbe helyezésével” projekt megvalósításával kapcsolatban tartott lakossági fórumon dr. Horváth Miklósné, Víziváros önkormányzati képviselője köszöntötte. Elmondta, hogy Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 12,94 millió forintos támogatást kapott ennek a projektnek a megvalósítására, amelynek koordinálására az önkormányzat irányításával egy munkacsoport alakult, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, a Székesfehérvári Városi Polgárőrség, a Kríziskezelő Központ, valamint a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ részvételével.
A képviselő hangsúlyozta, hogy a programhoz csatlakozott szervezetek szándéknyilatkozat formájában vállalták, hogy a projekt megvalósítását követően is fenntartják az együttműködést a prevenció területén. Majd bemutatta a munkacsoport jelenlévő tagjait, akik a pályázattal kapcsolatban előadást tartottak a vízivárosiaknak.

Elsőként Kincses Zsolt Dávid hatósági főosztályvezető, a munkacsoport vezetője tartott prezentációt. Tájékoztatást adott a munkacsoport belső és külső tagjairól, ugyanakkor egy nyitott kooperációról beszélt, ahova a csatlakozás és a belépés lehetősége bárki számára adott. Kiemelte, hogy a projekt során a lokális együttműködés ösztönzése a legfontosabb.
Előadása során részletezte azt a hármas célt, amit a pályázat révén kívánnak megvalósítani. Elsőként olyan programok és fórumok megszervezését, ahol a lakosok biztonságérzetét sértő problémák feltárhatóak és a különböző közbiztonságot veszélyeztető góchelyzetek felmérhetőek. Másodikként a szociális szolgáltatások biztosítását. Míg harmadik elemként olyan kérdőívek kitöltését és annak elemzését, amivel a további feladatok meghatározhatóak.
Mint elmondta, a gyermek- és ifjúságvédelem a pályázat során kulcsfontosságú. Ennek érdekében a fiatalokat egy vizuális élményt nyújtó mobil kiállítás keretében szeretnék a téma iránt érzékennyé tenni. A tárlat nyolc prevenciós témát érintene, köztük az alkohol, a drog fogyasztásának káros következményeit, illetve az áldozatvédelmet. Ezen kívül tájékoztatást adott a fiatalok részére tervezett képzésekről, köztük elméleti és gyakorlati tanfolyamokról.
Majd kiemelt feladatként említette az időseket érintő problémák leredukálását, illetve a bűnmegelőzésben a tömegtájékoztatás szerepének fontosságát. Prezentációja végén azt emelte ki, hogy a biztonság értéke, az érték biztonsága, melyek között a fő elem az együttműködés, s a pályázat lényege ez, vagyis az összefogás.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság részéről Dér Tibor c. r. százados tartott tájékoztatót a megjelenteknek. Beszélt a városrészben leginkább jellemző bűncselekmény-típusokról, és azok megelőzését szolgáló biztonsági eszközökről, valamint olyan praktikus prevenciós tanácsokkal látta el a hallgatóságot, melyek segítségével az áldozattá válás elkerülhető.

Ezt követőn a jelenlévőket Nagypál Róbert, a Közterület-felügyelet vezetője tájékoztatta a városban végzett munkájukról, annak összetettségéről, s a lakosokat segítő és támogató hozzáállásukról. Majd szólt a térfigyelő-kamerák bűncselekményeket visszatartó erejéről, illetve a rendőrséggel való szoros és hatékony együttműködésükről. 

A Fejér Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Cseh István a városban immár 25 éve működő szervezetükről adott rövid összegzést. Hangsúlyozta, hogy Székesfehérváron közel 300 polgárőr immár csoportokban végzi társadalmi munkáját, önzetlenül, a lakosság közbiztonságérzetének javítása érdekében. Elsődleges feladatuk a bűnmegelőzés, amit a rendőrökkel közös járőrszolgálatuk során végeznek, de ezen túl számos területen segítik együttműködés alapján a rendőrség munkáját. Végezetül kérte, hogy a lakosok köréből minél többen csatlakozzanak hozzájuk.

Az előadók sorát a Székesfehérvári Kríziskezelő Központ vezetője, Zsabka Attila zárta. Tájékoztatást adott a vízivárosiaknak az általuk nyújtott szociális segítségről, majd a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője, Tisztl Henrik mutatta be a szolgálatuk által végzett tevékenységet.

A fórum végén aktualitásokról esett szót. A jelenlévők közül többen felszólaltak a Sarló utcában rendszeresen hangoskodó és randalírozó fiatalokkal kapcsolatban, akik immár két éve megkeserítik a lakók életét. Az önkormányzati képviselő ezt követően kérte a rendőrség hathatós segítségét a probléma megoldásában, kezelésében, s a körzetben a rendszeres és visszatérő járőrözést. Mind a rendőrség, mind a polgárőrség jelen lévő képviselői biztosították a lakosokat a szükséges lépések megtételéről.


A program a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."