"Ne sírjatok, mennyei születésnap ez"
Írta: Fehérvári Hírek   
2016. március 29.
A 19 éves korában elhunyt egykori jezsuita novícius, Kaszap István száz évvel ezelőtti születésére szentmise és koszorúzás keretében emlékeznek március 29-én, kedden az ifjú testet őrző Prohászka Ottokár-emléktemplomban, ahova mindenkit szeretettel várnak!

 

A száz évvel ezelőtt, március 25-én született Kaszap István – aki mindössze 19 évet élt – példa lehet minden fiatal számára. A szorgalmasan tanuló, jól sportoló, szolgálatkész ifjú 18 évesen lépett be a budai Manrézába, azaz a jezsuita lelkigyakorlatos házba. Másfél évig volt novícius, majd ki kellett lépnie a rendből, s nem tehetett fogadalmat súlyos betegsége miatt. Szüleinek írt utolsó üzenete, amit már erőtlenül, kusza írással vetett papírra, ez volt:
,,Isten veletek! Odafönn találkozunk. Ne sírjatok, mennyei születésnap ez. A jó Isten áldjon meg benneteket!''

Teste ma a Prohászka Ottokár-emléktemplom falához épített kriptában nyugszik. Boldoggá-avatási eljárását a Székesfehérvári Egyházmegye megindította.

Kaszap István születésének 100. évfordulója alkalmából március 29-én, kedden 17 órakor megemlékezést tartanak a Prohászka Ottokár-emléktemplomban, ahol a szentmisét Spányi Antal megyés püspök fogja celebrálni. A rendezvényen emlékbeszédet mond dr. Gedai István, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettese. A megemlékezés koszorúzással zárul a Kaszap-emléktáblánál.

A rendezvényre mindenkit szeretettel várnak!

További információ és a meghívó az alábbi linken megtalálható:
http://nori.gov.hu/hirek/meghivo-kaszap-istvan-szuletesenek-100-evforduloja/360/