Román Károly 75 éves
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 17.

ImageRomán Károly 75. születésnapját ünnepelték tegnap a Vörösmarty Társaságnál. Pályatársai, barátai köszöntötték a népszerű irodalmárt, Székesfehérvár díszpolgárát, aki évtizedeken át tanított a Vasvári Pál Gimnáziumban, mielőtt nyugdíjba vonult.

Román Károly köszöntése Cserta Gábor és fia, Cserta Balázs zenei produkciójával indult. A zenész páros a szóvicc kedvéért román népzenékkel örvendeztette meg az ünnepeltet és a közönséget. Ezt követte Bakonyi István méltató beszéde, majd Sajtos Lajos elszavalta „Újabb versezet mellékdallal és záradékkal” című költeményét.

László Zsolt „Nem tudtam újat írni Karcsi bácsi, így azt mondom el, amit öt évvel ezelőtt is!” – bevezetője után felhangzott az általa írt „Nincs mindig vasárnap”. Balajthy Ferenc „Miért szeretjük Román Károly?” című versében humoros rímekkel teleszőve sorolta fel Román Károly pozitív tulajdonságait. Sobor Antal, aki évtizedeken át tanár-társa volt az ünnepeltnek, rövid életút-elemzést tartott, s visszaemlékezett barátságuk történetére.

Az est legnagyobb derültséget keltő köszöntője Dienes Ottónak köszönhető, aki a tőle megszokott csípkelődő-viccelődő hangvételű rímfaragásának tökéletes eredményét olvasta fel. Bobory Zoltán előre megírt szöveg nélkül állt „mestere” elé. „Vizsgáztatni szeretnélek”- mondta, majd egy Goethe-sorra emlékeztette Román Károlyt. Arra a műre, amelyet 50 évvel ezelőtt, versmondó pályája kezdetén mondott el egy szavalóversenyen, amelyen Károly bácsi zsűrizett. „Ha nem találkoztunk volna veled, lehet, hogy már nem is foglalkoznánk a versekkel. Neked köszönhetem, hogy nem hagytam el a költészetet.” – vallotta be Bobory Zoltán – „És VERSél magadra, hogy még verseket is írok!” Azzal előrukkolt saját rímeivel.

Hozzá hasonlóan Szegedi Kovács György is a versekhez fordult, pontosabban „Ahogy eddig is” című szerzeményéhez. (Az ő művészetét egyébként Román Károly számtalanszor méltatta már.) Az utolsó köszöntőt Arató Antal mondta el, majd az estet Cserta Gábor koncertje zárta keretbe.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."