Levél Csángóföldről
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 11.

ImageEgy Csándóföldről érkezett levélre hívta fel figyelmünket Kádár Sándorné, az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportjának egyik önkéntese, aki már régóta részt vesz a csángó gyermekek magyar nyelvű oktatásának támogatásában a „keresztszülő programon” keresztül. Az alább közölt levelet a gyermekek tanárai írták, akik Magyarországról, illetve Erdélyből mennek Csángóföldre, hogy - sokszor igen nehéz körülmények között - foglalkozzanak az ottani fiatalokkal.

Kedves Keresztanyák, Keresztapák!

A levelet ismét köszönettel szeretnénk kezdeni: megérkeztek hozzánk a könyvek, amiket azóta el is kezdtünk használni. A kis hercegeket nagy élvezettel forgatja a hatodik osztály. Kicsit lassan haladunk vele, és gyakran megállunk átbeszélni, hogy mit is olvastunk, de amióta elkezdtük, minden órán igénylik, hogy olvassunk belőle egy-két fejezetet. Külön köszönettel tartozunk annak a zalai keresztszülőpárnak, akik gyümőlcsfacserjéket küldtek Gajdárba. Egyik délután az alsótagozatosokkal körbejártuk a falut, és igyekeztünk minél több családhoz ültetni egy-egy kis fát. A faültetésről egy rövid beszámolót képekkel kiegészítve olvashatnak a honlapon, vagy erről a linkről közvetlenül: http://www.csango.ro/hu_2008_096.htm

Az elmúlt hónap a faültetés mellett még bővelkedett más izgalmakban is. Megtartottuk az első szülői értekezletet, ahova szép számmal eljöttek a szülők. Féltünk is, hogy nem fogunk elférni, de szerencsére napos, szép idő volt, így az udvaron tartottuk meg. Furcsa volt egy kicsit, hogy itt másként értelmezik a szülőit, ugyanis rengeteg gyermek jött szülő nélkül a "sedincára" (szülői értekezletre). A szülőit követő pénteken a kicsik ( óvodától 5. osztályig) ortopédiai vizsgálaton estek át. Egy diószéni keresztszülő szervezett magyarországi orvosok segítségével néhány faluba ilyen szűrést, és Gajdár is a szerencsés választottak között volt. Az orvoscsapat 1 órára ígérte magát, a gyermekek pedig fél egytől elkezdtek gyülekezni az udvarban.

Egy óra leforgása alatt annyian lettünk, hogy szemmel alig tudtuk követni őket. Voltak azonban, akik megijedtek, és féltek attól, hogy injekciót fognak kapni, hiába magyaráztuk nekik, hogy ez más jellegű vizsgálat lesz. Az egyik másodikus kislegény annyira félt, hogy a kapun belökte 3 éves kisöccsét és ő hazafutott. A pöttöm viszont hősiesen tűrte a magpróbáltatásokat, aztán alig akarta otthagyni a doktor bácsikat és néniket. A orvosok a gerincüket és a talpukat vizsgálták meg. Sajnos találtak problémákat, de igyekeztek segíteni, ahogy tudnak. Sok gyermek kapott lúdtalpasoknak készített kiscipőket, hagytak itt gyógytorna leírásokat is, és a komolyabb eseteket továbbra is szemmel követik. Az ortopédusok mellett egy fogorvosnő is foglalkozott a gyerekekkel. Igaz ő nem vizsgálta meg őket felszerelés híjján, de játékos foglalkozások keretében megtanította őket a helyes fogmosás fortélyaira, egészséges táplálkozásra. Megtartottuk az V. Szeret menti Népdalvetélkedő házi fordulóját is.

Az alsó tagozatosok közül Kerekes Alexandra, Radu Anna és Kecskés Gyuri jutott tovább. A nagyok közül igen éles versenyben Kerekes Laura, Radu Alina és Miklós Jonela jeleskedett. A kiválasztott 3-3 gyermek együtt készül a nagy versenyre, és közülük kerül ki az az egy-egy, aki Bákóban képviselni fogja Gajdárt a két hét múlva megtartandó versenyen. A gyermekek nagy lelkesedéssel készültek, még a szombat délelőttjüket sem sajnálták ma a gyakorlásra.

A felsőtagozatosoknál beindult még egy csoport Kata tanító néni vezényletével. Nagy az egyes osztályokban a tudásszint különbség, így összeállítottunk egy olyan felzárkóztató csoportot, ahova azok kerültek, akiknek problémájuk van a magyar írással. Így az ügyesebbek is gyorsabban tudnak haladni, a gyengébbekre pedig nagyobb odafigyelés jut, és így hamarabb behozhatják a lemaradásukat. Eleinte természetesen volt aki nagyon felháborodott a csoportváltáson, és nem akart többet jönni, de azóta is jár, megszerette az új csoportját, és ott több sikerélménye is van.

Végül ísmét kéréssel szeretnénk a Keresztanyákhoz, Keresztapákhoz fordulni. Eddig minden évben kapott a Csángószövetség a gyermekek számának megfelelően karácsonyi ajándékot egy skóciai segélyszervezettől. Idéntől viszont nem kapunk, ugyanis a segélyszervezet úgy véli, hogy Románia Európai Uniós tagsága minden szociális prolémát megoldott az országban, így nincs többet szükség az adományaikra. Ami természetesen nem igaz, ez viszont a helyzeten sajnos nem változtat, és így ha ez eddigi években megszokott módon szeretnénk a karácsonyi ünnepségkor valamit adni a gyermekeknek, akkor ezt minden falu magának kell intézze. Így arra szeretném kérni Önöket, hogy amennyiben van lehetőségük, akkor segítsenek ebben nekünk.

Általában tisztálkodási szerek, édességek, ruhák, esetleg kisebb játékok voltak ezekben a csomagokban. Ha csak ötletük van, hogy honnan tudnák ehhez támogatókat megnyerni, már az is nagy segítség volna.

Szép hetet kívánunk!

Üdvözlettel, Madarász Katalin és Pfemeter Mária

(A támogatók az Öreghegyi Plébánián keresztül juttathatják el adományaikat...)

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."