Összefogtak a "Vörösmarty"-sok
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 11.

ImageA Vörösmarty Színház, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és a Vörösmarty Társaság – főt hajtva névadójuk előtt – szavalóversenyt hirdet a Fejér megyei diákok számára. A felhívásról ma délelőtt tartott sajtótájékoztatót a székesfehérvári teátrumban Vasvári Csaba színházigazgató, Szili Csaba iskolaigazgató, valamint Bakonyi István, a Vörösmarty Társaság elnöke.

 

Vasvári Csaba a média képviselőinek elmondta: nagyon fontosnak tartja, hogy intézményük minél aktívabban részt vegyen a székesfehérvári közéletben, ezért nem csupán a névadóra való tekintettel vesznek részt a rendezvény lebonyolításában. A verseny különlegességét jelenti, hogy a Színház elismert művészei hallgatják meg a gyermekeket, akik azért is vállalták el ezt a feladatot, mert tudják, hogy a mai versmondó-csemetékből lesznek a jövő művészei.

Image
.

Szili Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vörösmarty Mihály Általános Iskola 2009-ben ünnepeli 30. évfordulóját, s idén a 20. alkalommal hirdetnek szavalóversenyt a jubileumi rendezvénysorozathoz kapcsolódóan.

Bakonyi István pedig arról beszélt, hogy a Vörösmarty Társaság számára azért szívmelengető ez a felhívás, mert fő céljuk a névadó életművének ápolása, s emellett azt is fontosnak tartják, hogy kortárs költők versei is elhangozzanak. A diákok ugyanis egy Vörösmarty-költeménnyel és egy XX. századi magyar költő alkotásával nevezhetnek be – pontosabban minden Fejér Megyei iskolából egy-egy tanuló.

Image
Fotó: Temesvári Márta

A versenyt december 1-jén, hétfőn rendezik meg a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, ahol minden kategória legeredményesebb versenyzői (általános iskola alsó tagozat, felső tagozat és középiskola) Nagy Benedek bronz emlékplakettjeit, könyveket és színházjegyeket kapnak jutalmul.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."