Duális képzési napot tartottak a Városházán
Írta: Havasi Timea   
2016. május 24.
ImageAz Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara duális képzéséhez kapcsolódó cégek tartottak információs napot a leendő hallgatók számára a Városházán. A vállalati partnerek többségében május 31-ig fogadják a gyakorlati helyekre történő jelentkezéseket, a kiválasztási eljárást maguk bonyolítják le, az eredményekről legkésőbb július első hetéig értesítik a diákokat.

 

2016 szeptemberétől az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara öt alapszakán tanulhatnak duális képzési formában a diákok. Az újfajta képzési formát mintegy 110 hallgatói hellyel a földmérő és földrendező mérnöki, gépészmérnöki, mérnökinformatikus, műszaki menedzser és villamosmérnöki szakokon indítja el az intézmény. A fehérvári műszaki karra összesen 1127 jelentkezést adtak le, ebből 318 az első helyen történő jelölés. A 2015-ös évhez képest az összes jelentkezések száma 39%-kal, az első helyes jelentkezések száma 36%-akl növekedett. Az összes jelentkezés 62%-át a duális formában is elérhető képzésekre adták le. Mindez mutatja, hogy az új képzés szerepét, lényegét a felsőoktatási intézmények, a kapcsolódó cégek és a középiskolás diákok is egyre jobban felismerik. A jelentkezések kétharmada a közép-dunántúli és a közép-magyarországi régióból érkezett.

Az Óbudai Egyetem fehérvári duális képzéséhez kapcsolódik az Adu Alba Kft., az Alcoa-Köfém Kft., az Alufe Fémszerkezeti Kft., az Emerson Process Management Kft., az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt., a Földmérési és Távérzékelési Intézet, a Geodéziai Földmérőmérnöki Kft., a Grundfos Magyarország Gyártó Kft., a Hanon Systems Kft., H.T. M. Zrt., a Hungarogeo Kft., a Hungrana Kft., az IBM CIC, a Johnson Controls, a VIDEOTON Holding Zrt., a Széphő Zrt., a SIMON Műanyag Feldolgozó Fémtömegcikk Gyártó cég, a Macher Gépészeti és Elektronikai Kft.,a  Masterplast Nyrt., a Polyax Kft., a Sapa Profiels Kft., a Trimetrik Kft., a Naponta Kft. és a Békés Megyei Kormányhivatal.

A vállalati partnerek képviselői a Városházán tájékoztatták az Alba Regia Műszaki Karra jelentkezőket a duális szakmai gyakorlati helyekről és a jelentkezés feltételeiről. A fiatalok május 31-ig jelentkezhetnek a cégek és a szervezetek saját oldalain keresztül,  melyek az alábbi linken érhetőek el:
http://amk.uni-obuda.hu/index.php/hu/felvetelizoknek/246-dualis-kepzes
A kiválasztási eljárást minden gazdasági társaság a saját szempontrendszere alapján bonyolítja le június végéig, az eredményről legkésőbb július első hetében értesítik a jelentkezőket.

A duális képzés négy időszakra osztható, ősszel és tavasszal a normál egyetemi képzéssel együtt telik a két szorgalmi időszak, illetve van egy 8 és egy 16 hetes gyakorlati periódus. A juttatást a teljes évre megkapják a fiatalok.

Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a fiatalokat és a cégek képviselőit. Hangsúlyozta: a városnak az a feladata, hogy a háttérből segítse ezt a struktúrát. A cél, hogy Székesfehérvár váljon a duális képzés egyik legfontosabb központjává az egész magyar felsőoktatásban. A városvezető fontosnak nevezte, hogy a hallgatók a tanulás és a munka mellett jól érezzék magukat Fehérváron, ezt szolgálja a Petőfi moziba tervezett egyetemi klub, melynek kialakítása már folyamatban van.

Az Óbudai Egyetemet, annak intézményfejlesztési tervét Kártyás Gyula oktatási főigazgató mutatta be a fórumon. Elmondta: közel 13 ezer hallgatójuk van, akiknek 14 alapképzésen, 10 mesterképzésen és 3 doktori iskolában kínálnak tanulási lehetőséget. Az egyetem Szenátusa nemrég elfogadta az intézményfejlesztési tervet, amely a következő 5-10 évre határozza meg a feladatokat. Közülük az egyik legfontosabb a gyakorlatorientált képzés megújítása, különös tekintettel a duális képzésre. Az új oktatási forma minden szereplőnek előnyös, az egyetem bővíteni tudja hallgatóinak létszámát és céges kapcsolatait, a vállalatok alaposan megismerhetik leendő munkavállalóikat, a fiatalok pedig nem egyszerű pályakezdőként, hanem jelentős gyakorlati tapasztalatokkal lépnek be a munka világába. A program jó a városnak is, hiszen maradásra ösztönzi a fiatalokat.

Dr. habil. Györök György
, az ÓE AMK dékánja a duális képzésről, mint „háromszereplős történetről” beszélt. A program szól a hallgatókról, az azonnal felhasználható, gyakorlatorientált képzést igénylő iparról és a képzést koordináló egyetemről. A duális diákéletet logikus következménye lesz a lépésről lépésre fejlődő alkalmazotti státusz, ami rendkívül szerencsés. Dr. Györök György köszönetét fejezte ki Székesfehérvár Önkormányzatának, amiért folyamatosan figyelmet szentelt a duális képzésre, annak valamennyi szereplőjére. Hozzátette: ez a képzés nem csoda, hiszen a hallgatóknak komolyan tanulniuk kell, de cserébe hatalmas, kézzelfogható sikerélményt tapasztalnak meg az iparban.

A köszöntőket követően a vállalati partnerek képviselői prezentációk során mutatták be cégeiket, azok kínálatát.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."