Testközelben az építőipari szakma
Írta: Samu Miklós   
2016. június 01.
ImageElső alkalommal hirdették meg a „Kreatív Építő Kezek” elnevezésű szakmai vetélkedőt. A Jáky József Középiskola meghívását tíz iskola fogadta el, két határon túli és nyolc magyarországi. A versenyre Keszthelyről, Debrecenből, Győrből, Békéscsabáról, Sepsiszentgyörgyből, Szombathelyről, Salgótarjánból, Szabadkáról, Pécsről és Egerből is jöttek diákok.

 

A „Kreatív Építő Kezek” szakmai vetélkedőt az Építők Napjához kapcsolódóan rendezték meg, s a versenynapon hatalmas lelkesedéssel vettek részt a diákok és felkészítő tanárok egyaránt.


„Kreatív Építő Kezek” elnevezéssel háromnapos kreatív szakmai vetélkedőt szervezett középiskolás diákoknak a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Középiskolája, valamint a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Építőipari Tagozata. Az első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal létrehozott versenyen tíz iskola tanulói mérhették össze tudásukat. Az országos megmérettetésre Keszthelyről, Debrecenből, Győrből, Békéscsabáról, Sepsiszentgyörgyből, Szombathelyről, Salgótarjánból, Szabadkáról, Pécsről és Egerből is érkeztek diákok, felkészítő tanáraikkal együtt.

Szabóné Szommer Ildikó, a Jáky József Középiskola igazgatója nagy büszkeséggel tekint a „Kreatív Építő Kezek” elindítására. „Minden pillanatban elcsodálkozom azon, hogy mennyire jól sikerült az első alkalommal megrendezett versenyünk! Nagyon sokan dolgoztunk ezen az előkészítésen, mindenképpen ki kell emelnem a kollégáim szerepét, illetve a támogató cégek szerepvállalását. Ezen kívül külön szerencsének és megtiszteltetésnek érzem, hogy a különböző városokban lévő iskolák is elfogadták a meghívásunkat, ketten ráadásul határon túlról. Nélkülük ezt nem tudtuk volna megcsinálni, nagyon örülök annak, hogy itt vannak!” – zárta gondolatait Szabóné Szommer Ildikó.

Korik Péter, a K.É.K. program szervezője szerint a háromnapos program során közelebb kerülhetnek egymáshoz a diákok és az építőipari szakma képviselői. „A játékos vetélkedő kiváló alkalmat biztosított arra, hogy az építőanyag-ipar gyártóinak és forgalmazóinak, valamint az építési vállalkozásoknak köszönhetően a diákok még több érdekes információt megtudhassanak az építőiparról. A megfogalmazott célunkban az szerepelt, hogy a szakmának és az építőiparnak felhívjuk a figyelmét a minőségi oktatásra és a jelenleg hiányzó szakmai utánpótlás fontosságára.” – tette hozzá Korik Péter, aki azt is elmondta, hogy a verseny győztese elnyeri a „Kreatív Építő Kezek 2016” címet.

A pár évtizede még népszerű „akadályverseny” mintájára összeállított vetélkedőn tizennégy versenyszámban mérhették össze tudásukat a nebulók, akiknek a legkülönfélébb feladatokban kellett bizonyítaniuk tudásukat. Mindegyik versenyszám valamilyen kreatív fantázianevet viselt (Mérni-KÉK, TRANSLATE-RA, Felület-KÉK, MűvészKÉK), a programon többek között mérési, szakmai fordítási, vakolás-modellezési, térábrázolási gyakorlat és terheléses teszt is volt, ezen kívül az ókori világ legcsodásabb építményeivel (Colosseum, Kínai Nagy Fal) kapcsolatban is tesztelték a tanulók tudását. A szakmai vetélkedő kuriózuma, hogy pénteken délután a résztvevő csapatok tagjai sorsolás alapján kerülnek három különböző csoportba, ahol a tízfős alakulatoknak egy-egy wc-t kell elkészíteniük. Az este folyamán tájékozódási versenyt is szerveznek, melynek során a megadott GPS-koordináták segítségével kell eljutniuk a tanulóknak a Városház térre.

A pénteki szakmai verseny végeztével  ausztriai kirándulásra mentek a csoportok. Ezt követően eredményhirdetéssel zárult a K.É.K. program.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."