3 nap alatt a Föld körül a 20 éves Fehérvár Travellel
Írta: Lénia2 Kft., Fraller Ildikó, Kész Mónika   
2016. június 02.
A 3 napos Föld körüli utazás helyszíne a Városház tér lesz, ahol ízelítőt kaphat bárki annak a hat földrésznek a kultúrájából és szokásaiból, ahova az ország piacvezető kulturális körutazás szervező irodájának útjai vezetnek. Minderről Ribi Péter, a Fehérvár Travel Utazási Iroda ügyvezető igazgatója és Posch Ede, a Lénia 2 Kft. ügyvezetője számolt be közös sajtótájékoztatón.

 

A hétvégén – június 3-s és 5-e között megrendezésre kerülő - „3 nap alatt a Föld körül” a 20 éves Fehérvár Travellel elnevezésű rendezvényről, valamint a születésnapját ünneplő utazási irodáról a program szervezői ma délelőtt a Hiemer-házban adtak tájékoztatást. 

A kimondottan csoportos utazások, körutazások, városlátogatások szervezésére szakosodott Fehérvár Travel Utazási Iroda húsz éves múltjáról Ribi Péter ügyvezető igazgató beszélt. Elmondta, hogy 1996-ban, 20 évvel ezelőtt alakultak, itt a Belvárosban béreltek egy kis, 20 m²-es irodát, és a cégalapítás óta minden évben nőtt a forgalmuk. Ez 2015-ben már 620 csoportot jelentett és több mint 26 ezer utast. Majd hozzátette: „Jelenleg 43 főt foglalkoztatunk a Várkörúton, ezen kívül több mint 50 idegenvezetővel dolgozunk. Az utasaink szerint sokan közülük a szakmai legjobbjai közé tartoznak Magyarországon.”

 


 

A tájékoztató során elhangzott az is, hogy az utazási iroda 60%-ban autóbuszos utazásokat szervez Európa országaiba, a repülőgépes utazások a távolabbi európai, illetve a kontinensen kívüli országokba indulnak. Jelenleg közel 30 Európán túli országba indítanak csoportokat, valamennyi kontinensre – ez szorosan kapcsolódik a rendezvény alapkoncepciójához.  

Az utazási iroda születésnapjának megszervezésével kapcsolatban Posch Ede, a Lénia2 Kft. ügyvezetője adott tájékoztatást. Elmondta: koncepciójuk az volt, hogyha már a Fehérvár Travellel körbe lehet járni a földgolyót, akkor ez a rendezvény is ebből adjon vissza minél többet. Egy több generációs – a legkisebb gyerekeket és akár a nyugdíjasokat is lekötő -, mindenki számára érdekes programkínálatot állítottak össze.  
A megjelenteket arról tájékoztatta, hogy a rendkívül gazdag programban megelevenednek a hat kontinens jellegzetes zenéi és táncai, és kóstolót kínálnak a nagyvilág étel és ital specialitásaiból is. Az első napon, pénteken Európa és Ázsia mutatkozik be, a második napon, szombaton Észak-, Közép- és Dél-Amerika, míg a harmadik napon, vasárnap Afrika, Ausztrália és Óceánia.
Majd hozzátette, igazi különlegességnek szánják a Népek játékai című, 3x3 órás játszóházat, ahol a gyerekek a kontinensek különleges játékaival és szokásaival ismerkedhetnek, kézművesek és animátorok közreműködésével, interaktív módon.

Elhangzott az is, hogy a felnőtteknek szánt programokban olyan kiváló együttesek lépnek fel, mint az Arasinda, a Firkin és a Los Andinos, lesz Tropicana show és Voodo party, vérpezsdítő karibi és dél-amerikai zenékkel, egzotikus fellépőkkel, autentikus jelmezekkel. Vasárnap afrikai karneváli felvonulást láthatunk a belvárosban, ezt követi a színpadon az afrikai viselet bemutató, végül pedig az African Uhuru Cultural Group fergeteges előadása.

Ribi Péter a programokkal kapcsolatban beszélt arról, hogy a Szent István Művelődési Házban fotókiállítás és mindhárom nap fényképes vetítéssel egybekötött előadások (Írország, Malajzia és Szingapúr, Kanada, Peru, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) várják az érdeklődőket.
Ezen túl tájékoztatást adott a vasárnap megrendezésre kerülő sorsolásról is, amit a Fehérvár Travel törzsutasai számára szerveznek. Az ezzel kapcsolatos pályázatot az idei katalógusukban hirdették meg, melyre április 15-ig bárki jelentkezhetett, aki legalább húszszor utazott az irodával. Elmondta, hogy több mint száz ilyen pályázat érkezett. Közülük sorsolnak ki három darab 100 000 forintos utazási utalványt, míg a legtöbbet utazó különdíjat kap, egy 300 000 forintos utazási utalványt. Mint hozzátette az ügyvezető, ez az utasuk már 47-szer utazott az iroda szervezésében.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a Fehérvár Travel egyes saját szervezésű utazásaira a rendezvény időtartama alatt 20% kedvezményt nyújt, mely csak az irodában (Várkörút 40.) történő személyes befizetéskor vehető igénybe.

A rendezvény programjai ingyenesek. Bővebb információ: www.fehervartravel.hu

Fő támogatók: Székesfehérvár MJV Önkormányzata, Fehérvár Médiacentrum
A rendezvény fő szervezője: Lénia 2 Kft.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."