Az Anima Musicae koncertjével zárul a Harmonia Albensis
Írta: Fehérvári Hírek   
2016. július 20.
ImageA Junior Príma díjas kamarazenekar július 21-én, csütörtökön 19.30 órakor Händel, Locatelli, Mendelssohn és Grieg műveivel várja a klasszikus zene szerelmeseit a Ciszterci templomban. Jegyek még kaphatóak!

 

Anima Musicae – annyit jelent, a zene lelke. Az e nevet viselő és csupa fiatal művészből álló Junior Prima díjas kamarazenekar hangversenye zárja a Harmonia Albensis koncertsorozatot, amelyet a szervezők szeretettel ajánlanak a székesfehérvári közönség számára. 

A július 21-én, csütörtökön 19.30 órakor kezdődő koncerten a német és olasz barokk mesterművek mellett Mendelssohn ritkán hallható D-dúr vonósszimfóniája és Grieg népszerű sikerdarabja, a Holberg szvit is elhangzik.  

 


 

A 2010-ben alakult együttes az európai szintű hangzásra és a magyar zenei hagyományokra épülve folyamatosan keresi az új kihívásokat. Szakmai indíttatást elsősorban Rolla János, a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője adott az együttesnek, aki a kezdetektől szakmai mentorként áll a nagyreményű fiatal zenekar mögött.

Az Anima Musicae Kamarazenekar több nemzetközi verseny díjazottja, melyek közül kiemelkedik a 2014-ben Párizsban megrendezett T.I.M. (Torneo Internazionale di Musica) elnevezésű, ahol a több mint háromezer induló között harmadik helyezést értek el. Művészeti vezető: G. Horváth László

A Harmonia Albensis koncertsorozat július 21-i műsora, az Anima Musicae Kamarazenekar előadásában:

G.F. Händel: G-Dúr Concerto grosso HWV 319
P.A. Locatelli: c-moll Concerto grosso op.1, no.9
F. Mendelssohn: D-dúr Vonósszimfónia no.8
E. Grieg: Holberg Szvit


Jegyek még kaphatóak. Bővebb információ az alábbi linken: 
http://www.arso.hu/koncertek/a-zene-lelke

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."