40 gyermek táborozik az Öreghegyi Plébánián
Írta: Fraller Ildikó   
2016. július 27.
A Székesfehérvár-Öreghegyi Rk. Plébánia Karitász Csoportja 40 gyermek számára szervezett napközis tábort a Plébánián. Szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek teszik lehetővé ezen a héten, hogy programjaikkal tartalmas kikapcsolódásban legyen részük. A napközis táborban kedden látogatást tettek a szervezet munkáját segítő önkormányzati képviselők, a hagyományos kezdeményezésről Kádár Sándorné, a karitászcsoport vezetője mesélt.

 

Ezen a héten zajlik az a napközis tábor, amit a Székesfehérvár-Öreghegyi  Rk. Plébánia Karitász Csoportja szervez szociálisan hátrányos helyzetű, rászoruló gyermekeknek, immár 14 éve. A program segítségével idén negyven gyermek számára válik lehetővé, hogy a szünidőben az ellátásuk biztosítása mellett kulturált, tartalmas kikapcsolódásban legyen részük.

Kádár Sándorné
, a karitászcsoport vezetője elmondta, hogy a különböző korú gyerekeket, akik között elsőtől nyolcadik osztályosokig vannak fiúk és lányok több székesfehérvári iskolából, három csoportba osztották – forgószínpadszerűen vesznek részt drámajáték-, kézműves és cserkészfoglalkozásokon. A karitászcsoport tagjai a felügyeletben, előkészítésben, szervezésben segítenek, a különböző tevékenységeket Khiesz Éva óvodapedagógus, Tarné Szabó Magdolna középiskolai tanár, valamint a Plébánia nagy cserkészei vezetik. A szervezők rugalmasan kezelik a tevékenységeket, a fiúknak általában jobban tetszenek a mozgalmasabb programok, a lányok közül sokan alkotnak akár hosszú órákon keresztül. Pénteken kirándulás lesz a program: a táborosok a szentendrei Skanzenbe látogatnak, ahol múzeumpedagógiai foglalkozáson vesznek részt, majd megnézik a belvárost és a helyi marcipánmúzeumot.

 



„Minden évben alakítjuk egy kicsit a programokat, a tábor jellegét, felmérve az igényeket. Idén először fogadunk elsősöket: kezdetben felső tagozatosok számára szerveztük a napközis tábort, majd a szülők fogalmazták meg azt az igényt, hogy a nagyokkal együtt hadd jöjjenek a kistestvérek – így bővült a csoportunk korbeli összetétele. Nagyon örülünk annak, hogy idén 13 testvérpár táborozik velünk, az egyik családból például három gyerek jött. Ez nagy könnyebbség a családoknak, még ha csak egy hétről van is szó.” – fogalmazott Kádár Sándorné. A tavasszal meghirdetett táborba az iskolák ajánlásával várták a nagycsaládban vagy egyedüli szülővel nevelkedő gyerekeket.

A Karitász Csoport működését, így a nyári programokat az Önkormányzat jelentősen segíti. Kedden délelőtt a szervezetet támogató önkormányzati képviselők közül Dr. Dienesné Fluck Györgyi, Dr. Horváth Miklósné, Deák Lajosné és Viza Attila látogatták meg a táborozókat. A megvalósításához hozzájárul továbbá a Plébánia, az Egyházmegyei Karitász központ, a Videoton Dolgozókért Alapítvány, Karsai Béla és a hívek adományai. A Karitász Csoport a napközis tábor mellett rászoruló családokat segít azzal, hogy Fonyód-Alsóbélatelepen egy hetes családi tábort szervez a nyári szünidőben.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."